Aznap, amikor megláttam Liamet Alexandrával ücsörögni annak a kávézónak az udvarán, abban a pillanatban tudtam, hogy miért nem jött el a randinkra. Hogy is gondolhattam, hogy majd pont én kellek neki? Nyilván Alexandra sokkal jobb csaj, szőke haj, nagy mellek, olyan magas, akár egy modell és az alakjáról nem is beszélve! Ki vagyok én hozzá képest? Rögtön gondolhattam volna, hogy a szakításuk csak néhány órára, néhány napra szóló dolog volt.

Miután Hanna még erőteljesebben megragadta a karom, hogy elráncigáljon onnan, végre feleszméltem a bámulásból. Viszont velem együtt Liam is kapcsolt, hogy ki is áll vele szemben, így azzal a lendülettel hátra is tolta a székét és egyenesen felém igyekezett. Hirtelen nem tudtam mit csinálhatnék, így Hannát magammal rángatva elkezdtem futni, már amennyire a cipőm engedte. Kicsit gyerekesnek tűnt ez a viselkedés, de ha az ember hirtelen nem tudja mit is kellene tennie, akkor meggondolatlanul a legesleghülyébb dolgot cselekszi. Nálam pedig jelen esetben ez az esztelen futás jelentette a leghülyébb megoldást.

Meg sem álltunk a koleszig. Futottunk akár az őrültek, a járókelők pedig biztos mind idiótának néztek minket. Ha valami sportos ruha lett volna rajtunk, akkor mondhattuk volna azt, hogy csak kocogunk egy kicsit, de mivel mindketten magassarkúban és láthatóan nem melegítőben voltunk, így ezért azt is gondolhatták, hogy ezek meghibbantak. Akkor semmi sem érdekelt. Nyilván Liam nem futott utánunk, de azért nem akartam egy pillanatra sem megállni.

- Basszus Lia! Ezt meg mi a fenéért kellett? - korholt le Hanna, miután mindketten levegőhöz jutottunk. Teljesen megértem, hogy így kiakadt, fordított esetben szerintem én sem reagálnék másképp.
- Bocsi, de muszáj volt! Épp felém tartott!
- És akkor az a megoldás, hogy elszaladsz? Nem vagy már 8 éves, Lia! A felnőttek nem így oldják meg a gondjaikat! Liam is biztos totál hülyének nézett!
- Nem érdekel, hogy ő mit gondol! Oké? Ne is beszéljünk róla többet!

És úgy is lett. A hét további napjain nem hoztuk fel a témát. Liam ugyan hívogatott, SMS-t írt és még az ajtón is dörömbölt, hogy engedjem be, de úgy tettem, mint aki nem hallja. Most pedig izgatottan készülök az esti bálra, amire úgy volt, hogy Hannával karöltve megyek, de aztán őt Matty elhívta, így maradtam egyedül. Mármint nem teljesen egyedül, mert velük fogok elmenni, csak épp nekem nem lesz párom, de emiatt nem fogok keseregni. Azért megyek, hogy jól érezzem magam és ha a barátaimmal leszek, akkor már nem lehet olyan szörnyű a dolog.

- Kinyitnád az ajtót lécci? - kiabáltam Hannának a fürdőszobából, mert hallottam, hogy valaki kopogott.
- Nem tudom! Most lakkoztam ki a körmöm! - kiabálta vissza. Én meg épp a sminkemmel bajlódok, de akkor mégis nekem kell kinyitnom. Gyorsan felkaptam magamra egy köntöst, hogy azért mégse egy szál fehérneműben nyissak ajtót és úgy, ahogy voltam, félig kész sminkkel igyekeztem a bejárat felé.

A folyosóra érve hirtelen eszembe jutott, hogy mi van, ha megint Liam az? Neki nem akarom kinyitni, de ezen a fránya ajtón nincs egy kis kukucskáló lyuk sem, így meg sem tudok róla győződni, hogy ki az.... Vagy...
- Ki az? - kérdeztem meg egy kissé félve az ajtóhoz érve.
- Én! - jött a frappáns válasz, de megismertem Damien hangját, úgyhogy abban a pillanatban ki is nyitottam neki az ajtót, ő pedig azonnal be is lépett rajta.

- Khm... Szia!  - köszörülte meg a torkát, majd láttam, amint a tekintete egy kissé lejebb vándorol az arcomról és csak ekkor vettem észre, hogy egy egészen kicsit el van csúszva a köntös a mellem tájékán. Annyira nagyon sokat nem mutatott a dekoltázsomból, mégis azonnal összehúztam magamon amennyire csak tudtam, mert egy kicsit zavarba jöttem és szerintem ő is. 

Viszont én nem csak a köntösöm elcsúszásától jöttem zavarba, hisz nem én voltam az egyedüli aki lengén volt felöltözve. Amint megpillantottam Damien felsőtestét abban a nem túl sokat takaró felsőben, azonnal pír öntötte el az arcom. Sajnos - vagy nem sajnos - Liamhez hasonlóan neki is elég izmos teste van és valljuk be, ez a legtöbb nőnek igen szemkápráztató látványt tud nyújtani. Néhány pillanatig még gyönyörködtem a csupasz bőrfelületén, de aztán megint elejtett egy "sziát", én pedig abban a másodpercben el is kaptam róla a tekintetem. A francba! Mi a fenéért kell nekem folyton bámulnom az embereket? Ez oltári égő!

- Ööö, szia! - köszöntem vissza neki egy kis fáziskésés után. - Hát te? Mi járatban?
- Tulajdonképpen azért jöttem, hogy megkérdezzem, nincs-e kedved eljönni a bálba? Tudom, azt mondtad, hogy nem akarsz menni, de egy kis kikapcsolódás nem árt!
- Öhm, hát... Igazából úgy döntöttem, hogy mégis elmegyek. Rávettem Hannát, hogy menjünk ketten, de aztán őt Matty elhívta, szóval így most úgy tűnik én leszek a gyertyatartójuk.
- Ha velem jössz, akkor nem leszel az! - mosolygott, majd egy apró kacsintást is eleresztett.
- Rendben, akkor veled megyek!
- Szuper! 8-ra érted jövök! - majd sarkon fordult és ki is viharzott a lakásból.

Visszamentem a fürdőszobába, hogy folytassam a készülődést, de közben azon kattogott az agyam, hogy nem volt-e túlzás ilyen gyorsan megadni magam Damiennek? Mégicsak Liam öccse... Mit fognak rólam gondolni az emberek, hogy ha meglátják, hogy Damiennel megyek a bálba, holott még pár nappal ezelőtt Liam barátnője voltam? Túl sokat agyalsz Lia, túl sokat! Kit érdekel mit gondolnak mások.. Ez csak egy bál! - próbáltam nyugtatgatni magam, kisebb-nagyobb sikerrel.

Végre sikerült elkészülnöm. A sminkemmel különösebben nem foglalkoztam túl sokat, csak a szokásos szemhéjtus, szempillaspirál, egy kis alapozó, púder és árnyékolás, illetve egy halvány rózsaszín szájfény került a számra. A hajam már egészen más téma. Azzal sokáig megszenvedtem, míg végül sikerült olyanra kreálnom, ami tetszik. Először csak simán kivasaltam, de azt túl snasszosnak véltem, így begöndörítettem az egészet, de úgy meg oroszlánszerű fejem lett, szóval azt megint kivasaltam, ezután kontyba tűztem, de az meg borzasztóan öregesnek hatott és még egy csomó variációt kipróbáltam, mire végül tényleg sikerült olyat készítenem, ami tetszik is és ami a ruhámhoz is illik.

Matty már fél 8-kor átjött hozzánk, hogy megnézze, Hanna elkészült-e már, de ő még mindig a sminkjével bénázott, szóval addig nekem kellett vele foglalkoznom. Mostanában nem sokat találkoztunk, ezért jó volt egy kicsit beszélgetni vele. Aztán mikor Hanna végre elkészült, ők el is indultak, én pedig idegesen toporzékoltam a konyhában, hogy a falon lévő óra végre 8-at mutasson.

Már kis híján bepánikoltam, hogy megint megtörténik a múltkori felültetős eset, amikor az óra már 20:07-et mutatott, de ezután hálistennek meghallottam a kopogtatást az ajtón. Gyorsan odasiettem és hatalmas mosollyal az arcomon, kinyitottam azt. Damien remekül festett ebben az elegáns szerkóban, és nagyon reméltem, hogy az én kinézetem is elnyeri a tetszését.. Mármint, remélem nem fogja kínosan érezni magát mellettem, vagy szégyellni azt, hogy velem van vagy ilyesmi, bár ha ez lenne a helyzet, akkor valószínűleg el sem hívott volna.

- Wow! Nagyon klasszul nézel ki! - mosolygott rám, én pedig továbbra sem tudtam levakarni a vigyort az arcomról.
- Köszi! Jól áll ez az elegáns cucc! - nyögtem ki végül, bár azonnal meg is bántam, hogy ilyen idétlenül fogalmaztam. De tény, hogy valóban jól állt neki!

- Hölgyem? - nyújtotta felém a karját, s erre a megszólításra kitört belőlem a nevetés. Nagyon idiótán hangzott ez az ő szájából, de ezt persze nem említettem neki, csak megfogtam a karját, s kéz a kézben sétáltunk ki a lakásunk, illetve a kolesz ajtaján. Nagyon fura érzés volt ez az egész... Úgy éreztem, hogy rosszat teszek, de aztán ezt a gondolatomat próbáltam minél gyorsabban elhessegetni az agyamból és csak arra koncentrálni, hogy ma este tényleg felhőtlenül jól tudjam érezni magam.

A sulihoz közeledve azonnal meghallottuk a tomboló zenét, s amint beértünk, már a tömeg zaja is hallhatóvá vált. Igazából én még sosem vettem részt ilyen iskolai bálon, szóval fogalmam sincs róla, hogy hogyan zajlik egy-egy ilyen est, ezért is volt bennem az a kellemes, bizsergető izgalom. Hannáékat azonnal kiszúrtam az automaták mellett, úgyhogy Damient magammal ráncigálva, odamentem hozzájuk.

- Ezt most komoly? - a jókedvem azonnal tovaszállt, amikor meghallottam a hangját a hátam mögött. Hiába a hangos zene, tisztán felismertem a hangját, s az egész testem megfeszült. Meg sem mertem fordulni. Persze, benne volt a pakliban, hogy ő is eljön, de azért mégis reménykedtem benne, hogy Liam messziről elkerüli az ilyen eseményeket. Matty és Hanna azonnal leléptek tőlünk, de Damien továbbra is ott állt mellettem.

Szép lassan megfordultam és ó Istenem! Bárcsak ne tettem volna! Már Damien elegáns megjelenésétől is olvadoztam, na de Liamre szavak nincsenek... Egy pillanatra még talán a lélegzetem is elállt a látványától, de aztán egy rózsaszín valami azonnal visszahozott a földre. Alexandra.
- Te tényleg az öcsémmel jöttél el a bálra? - kérdezte hihetetlenül bunkó stílusban, amiért legszívesebben pofán vágtam volna, még annak ellenére is, hogy rettentő szexin mutatott ebben a ruhában.
- Valami problémád van ezzel, Liam? - kérdeztem vissza úgy, hogy próbáltam a lehető legflegmábbnak tűnni. Komolyan ki van akadva azon, hogy mással jöttem? Azok után, hogy felültetett?

- De még mennyire, hogy van! Ne szórakozzatok már!
- Hát nagyon sajnálom, de mi pont szórakozni jöttünk ide! Úgyhogy, ha valami nem tetszik, akkor akár arrébb is mehettek! 
- Szép testvér vagy mondhatom! - nézett egyenesen Damien szemeibe, s láttam rajta, hogy igyekszik tűrtőztetni magát, nehogy valami hülyeséget csináljon.
- Te csak hallgass! - kiabáltam rá. - Te beszélsz? Azok után amit tettél? Ráadásul van képed megjelenni itt ezzel? - mutattam rá Alexandrára, mire ő valamit válaszképp nyávogott, de hogy mi volt, az abszolút nem érdekelt, mert már igazán forrt bennem a düh és csak be akartam olvasni Liamnek.

- Rohadtul nem tudsz semmit sem, Lia! Meg sem hallgatsz! Az üzenetekre sem válaszolsz, a hívásomat is elutasítod!
- Ó, nem is tudom, hogy miért! Talán, mert nem érdekel a hülye kis hazugságod! Menj csak, a rózsaszín tündérkirálylány már nagyon várja, hogy színpadra vidd! 
- Fogd már be! - kiabált rám, mire elképedve meredtem rá. A szemeim talán a háromszorosára nőttek, annyira ledöbbentem ettől a reakciójától. Még sosem beszélt velem így és ez egy kicsit megijesztett. Akár képes volna még megütni is, ha nagyon felidegesíteném valamivel?

~ Folytatás Következik ~