 | Itt kérhetsz cserét vagy szólhatsz hozzá az oldal híreihez ha
szeretnél. Véleményezd a simses sorozatok újabb részeit és
beszélgess a többi sims fannal. A minichatben segítséget is
kérhetsz, valamint üzenhetsz a szerkesztőnek is.
| 
|
Ingyenes webtárhely uCoz
|
| 23. rész - Üdv itthon
- Összecsomagoltam! Holnap lelépek!
- Azt hiszed képes lennél egyedül élni?! Mégis hová akarsz te menni?
Nélkülem semmi sem vagy!
- Már kibéreltem egy lakást Brightonban. Különben is, bárhol jobb mint
itt, most is tök részeg vagy!
- Jól van, menj csak. Többet nem is akarlak látni. Hálátlan kölyök.
Ez a néhány keserű emlékkép ugrott be, miközben hazafelé siettem.
Próbáltam minél gyorsabban futni, de ilyen cipőben szinte lehetetlen
volt. Amint felismertük egymást apámmal azonnal beszaladtam az öltözőbe, és
egy szó nélkül leléptem. Egyszerűen nem tudtam abban a pillanatban eldönteni
mi a helyes, ezért a menekülést választottam.
- Carol várj! Carol! Csak egy percre állj meg!
- Mégis mi ez rajtad? - förmedt rám apám, akit egyébként Carl-nak hívnak.
Ahogy a keresztnevünk is majdnem egyezik, az eredeti hajszínünk is ugyanaz. És még
rengeteg közös vonás.. Le sem tagadhatnánk egymást.
- Semmi közöd hozzá! Mit akarsz tőlem? És mit keresel itt egyáltalán? - záporoztak
mindkettőnk szájából a megválaszolandó kérdések. Nem is tudom melyikünk
volt a zavarodottabb. Egyre és egyre csak jelentek meg előttem az emlékek, ahogy
Carl szemébe néztem. Legszívesebben ordítottam és sírtam volna egyszerre.
- Szerintem ezeket nem itt kellene megbeszélnünk. - szólt apa immár higgadtan,
és diplomatikusan. Tudta, ha tovább ordít velem, egy szó nélkül ott hagyom.
Mint régen.
Húztam a szám, de végül belementem, hogy beüljünk egy éjjelnappali kis kávézóba.
Persze rajtunk kívül alig voltak, maximum egy-két betévedt ember. Annyi mindent
szerettem volna mesélni, és kérdezni, de nem mertem. Kegyetlenül szégyelltem magam.
- Nos.. - kezdtem bele egy nagy sóhajtást követően - Mi szél hozott téged Londonba?
- Ezt én is kérdezhetném - felelte Carl - főleg egy sztriptízbárba.
- Tudod, hosszú lenne ezt elmesélni. - válaszoltam pirultan, remélve, hogy eltereljük a témát.
- Azért vagyunk itt, drágám. Én ráérek. - nem hazudhattam, el kellett mindent
mesélnem neki, egészen az elejétől. Onnan, mikor beköltöztem Brightonba.
Glen-t, Alexis-t (bár őt is ismeri kis kora óta) Jenna-t, és Ralf-ot. Én magam is beleborzongtam,
ahogy elárultam neki, hogy terhes voltam, és, hogy belesétáltam egy milliomos csapdájába.
Ő csak figyelt, és bólogatott. Mintha már mindenről tudott volna.
- GHB? Hű.. Ez durva. - Carl nem híres az empátiájáról, ezért csak hüledezett egy sort, majd
így szólt:
- Mintha csak anyádat látnám. Ha külsőleg nem is rá hasonlítasz, a természeted ugyanaz.
Folyamatosan csak a bajt keresed. Mindig őt fogom látni benned. - meghatott, hogy évekkel
azután is, hogy anyám lelépett apa csak rá gondol. Bár biztos nem véletlenül talált rá arra a bárra..
- És mi újság a nőkkel? Biztosan találtál már valami csinos barátnőt. - eltereltem a témát, mielőtt
apa újra magába zuhant volna.
- Reménytelen.
- Hát, ha nem sztriptízbárokban keresnéd a boldogságot, biztosan nagyobb szerencséd lenne.
- Talán igazad van.
- Biztos, hogy igazam van! Több ezer londoni nő szeretne olyan pasit mint Te! Ebben biztos vagyok.
Carl az órájára nézett, látta, hogy már lassan hajnali 4 óra.
- Basszus! Reggel még be kell mennem az irodába! Nem folytathatnánk ezt a beszélgetést
majd délután nálam? Sokkal kényelmesebb lenne. Természetesen, csak ha ráérsz.
- Persze, hogy ráérek. Úgysem vagyok túlságosan betáblázva mostanában.. - Carl
leírta a címét, majd sietősen lelépett. Én pedig hullafáradtan zuhantam be az ágyamba
az újdonsült otthonomban.
- Hé, Mr. Világfájdalom! Nincs kedved enni valamit? Napok óta egy falatot sem ettél.
- Kösz, nem. - felelte Glen monoton hangszínben.
- Nem csüggedhetsz életed végéig. Annyi kapcsolatod volt már,
ezt is túl fogod élni. - Abigail annak ellenére is kedves és jóindulatú volt,
hogy tudta, "mit tettem". Glen-t, és az ő boldogságát részesítette
előnyben, nem pedig az én becsmérlésemet. Nem is tudom, hogy szülhetett
egy ennyire szívtelen lányt, mint Heather.
- Ha nem haragszol, akkor ne szólj bele. Senkinek, ismétlem, senkinek
nincs köze hozzá...
...- És most szeretnék egyedül lenni.
Mivel Carl-t az éjjel eléggé sokkolta a szerelésem, délután egy
jóval visszafogottabb öltözékben jelentem meg nála. Bár azért feldobtam
az összképet egy harisnyatartóval, és egy édes cipővel. Meglepett, hogy
ennyire jó környéken lakik. Legalább tízszer kértem útbaigazítást, hogy
Londonnak ebbe a kertvárosi zugába eljussak. A ház láttán leesett az állam.
- Na, ez már sokkal jobban tetszik. De azzal a fémmel az ajkadban, még továbbra
sem vagyok kibékülve. - szólt Carl, miután ajtót nyitott. Örömmel láttam, hogy
jóval kipihentebb, és fittebb mint évekkel ezelőtt.
- Látom, a cigiről még továbbra sem mondtál le. - szólt kötekedően apa.
- De te sem! És mi újság a piával?
- Azt követően, hogy elmentél, rávettem magam, hogy elmenjek egy terápiára.
Hamar le is tettem az alkoholt. Még az alkoholmentes sörhöz, sem nyúlok hozzá.
- mesélte dicsekedve. Magam is nagyon büszke voltam rá, akkor rá is döbbentem,
hogy erre én is rávehettem volna, mikor még vele éltem.
Hosszas beszélgetés után Glen-re is kitértünk.
-...Akit szeretünk, abban vakon megbízunk, és csakis
neki hiszünk. Bármilyen körülmények között csak az ő szavait tartjuk fontosnak. Senki másét. De ha az
a szerencsétlen nem hisz neked, annak ellenére, hogy semmi rosszat nem tettél,
akkor nem érdemel meg téged. Egyszerűen felejtsd el! Senki sem teheti meg, hogy téged dobjon. - Carl agymenése mélyen
gondolkodóba ejtett. Talán igaza is volt.
- Szóval azt akarod mondani, hogy minden kapcsolatot szüntessek meg Glennel?
- Igen. - válaszolta határozottan - Csak úgy leszel képes túltenni magad. Ha nem teszed,
akkor csak gyötrődni fogsz miatta. Azt pedig senki sem érdemli meg, hogy te szenvedj miatta. - megfogadtam
Carl szavait, és azonnal töröltem, és tiltottam Glen-t mindenhonnan, ahol el tudott volna érni. De azért fájt.
Nagyon, nagyon fájt.
 - Remélem nem haragszol azért mert ott hagytalak annak idején.
- Erre ne is gondolj. Mindenről én tehettem. Helyesen cselekedtél, most meg... Gyönyörű,
független és okos nő lettél.
- Na azért ezen vitatkozhatnánk! - nevettem, majd megöleltem.
- Üdv itthon.
- Megjöttem! Glen! Te meg mit csinálsz a földön? Ittál?
- Anya! Anya! Úristen! Hívj mentőt!
Folyt. köv.
| 
|
|
