Szoktál képeket fotózni The Sims játékodban?
                         
Összes válasz: 171

   Itt kérhetsz cserét vagy szólhatsz  hozzá az  oldal híreihez ha
   szeretnél. Véleményezd  a simses sorozatok újabb részeit és
   beszélgess a többi  sims fannal. A minichatben  segítséget is
   kérhetsz, valamint üzenhetsz a szerkesztőnek is.
 

   Az oldal egyetlen szerkesztője: Tiffany Sims
   Email címe: tiffanysims@citromail.hu
   Az oldal nyitott: 2012.04.15.-én.
   A nyitás óta rekord látogatottsága: 868 látogató
   Mikor? 2017.01.28
   
Design: Saját / Ucoz kód: Brielle




Lina, Viv, Miyu, Alfaa, ClaraAmy, Blanka, Jade, Tiffany

 
 







 
   Ezek a weblapok az  oldal  csere  partnerei. Ha  szeretnéd,
   hogy a te oldalad is kikerüljön ide,akkor a chatben kérhetsz
   cserét. Az oldalad témája bármilyen lehet, szabad hely vég-
   telen. Ha az oldal több hónapig nem frissel, lekerül a cserék
   közül. Magyar és külföldi oldalak számára is!


   
     
   
   








Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0


Ezek az aktív felhasználók böngészik jelenleg az oldalt:





Ingyenes webtárhely uCoz


24.rész





Hétvégén sikerült lenyugodnom, amiben egy kicsit segített az is, hogy unaloműzésképp átrendeztem a szobánkat, - pontosabban csak az én holmijaimat - és pakolgatás közben arról is próbáltam meggyőzni magam, hogy egyáltalán nem érdekel mi történt Liam arcával.


Hamarosan itt a tavaszi szünet és mindenki el fog tűnni a koliból, a suliból és úgy kb. az egész környékről, úgyhogy nekem is ki kellene találnom valami programot. Hanna és Matty hazautaznak a szüleikhez, viszont én nem fogok. Anyámékkal hetek óta nem beszéltem, egyáltalán nem érdekli őket, hogy mi van velem vagy, hogy egyáltalán suliba járok-e még, és semmi kedvem napokon keresztül egy légtérbe lenni úgy velük, hogy szinte egy értelmes mondatot nem tudunk egymással váltani.


Azóta ilyen rossz velük a kapcsolatom, mióta az a bizonyos eset történt Stevennel. Nem tudom miért, de azóta másképp viselkednek velem, mint ha én lennék ennek az egész dolognak a legfőbb kiváltója. Mint, ha én kértem volna meg azt a szemétládát arra, hogy AZT csinálja velem. Anyámék nagyon szerették őt, már-már szinte fiukként kezelték, amióta csak a bátyám haverja lett és ezért nem tudják elfogadni vagy feldolgozni azt, ami történt.


Ma reggel nagyon nehezen ébredtem, bár általában hétfőnként ez így szokott menni. Most viszont egyáltalán, egy cseppnyi kedvem sincs az iskolához, de muszáj bemennem mert 2 tárgyból is dogát írunk, azokat meg nem lóghatom el. Talán a padban gubbasztva felvillanyozódok és kitalálok valami programot a tavaszi szünetre, bár addig még van egy egész hetem, úgyhogy remélem előbb vagy utóbb csak eszembe ötlik valami.


A reggeli kávém kortyolgatása közben ellenőríztem az e-mail fiókomat és a közösségi oldalaimat, bár szokás szerint a nagy semmi. Se egy e-mail, se egy üzenet, se egy értesítés, de még csak egy új ismerősnek jelölés sem volt. Mit is vártam? Engem nem sokan vesznek számításba, csak vagyok, de senkit sem érdeklek.


Kín szenvedés volt a készülődés. Már-már úgy voltam vele, kit érdekel, hogy hogy nézek ki, csak éljem túl ezt a napot. Aztán végül mégis úgy döntöttem, hogy nem fogom elhanyagolni a külsőm, mert ha a pocsék kedvemhez még pocsék kinézet is társul, akkor aztán biztos, hogy katasztrófális lesz a nap.


Sikerült még időben kész lennem, úgyhogy gyorsan bedobáltam néhány könyvet meg füzetet a táskámba és egy kis jókedvet erőltetve magamra, elindultam a suliba. Viszont amint kiléptem a lakás ajtaján, már meg is bántam, hogy nem a lógást választottam.
- Jó reggelt! - rugaszkodott el a faltól Liam, s a kezembe nyomott egy pohár gőzölgő kávét.
- Kösz, de már ittam! - adtam neki vissza. Azt hiszi ezzel minden el van intézve? Hogy egy jó reggelttel és egy pohár kávéval el lesz felejtve minden?


- Attól még megihatod, hátha elmúlik tőle ez a morcosság! - nyomta vissza a kezembe, mire én nagyon csúnyán néztem rá.
- Nem vagyok morcos! - adtam vissza ismét a poharat.
- Nem úgy tűnik... - közben pedig úgy mosolygott rám, amitől aztán még idegesebb lettem. Ha az ember bal lábbal kel fel, minden felidegesíti, Liam meg aztán pláne rá tesz még egy lapáttal. Ráadásul szándékosan.


- Na jó! - vettem egy mély levegőt, s elvettem a kezéből a kávét. - Csak hogy örülj! - azért ezt még hozzátettem egy kis flegmasággal egybekötve.
- Bearanyoztad a napom! - hát még te az enyémet, gondoltam magamban. De várjunk csak... Miért töltöm a drága időmet Liammel? Jelenleg az a helyzet, hogy nagyon haragszom rá, szóval nem jópofizhatok itt vele, ráadásul még a suliból is elkések miatta.


- Kösz a kávét, de most mennem kell! - s gyorsan el is húztam a csíkot. Vagyis próbáltam volna....
- Khmmm, elfelejted, hogy egy suliba járunk. - sietett utánam. A fene egye meg. Nem akarok vele menni egészen az iskoláig. Az nagyon nem lenne jó.
- Ööö, tudom nagyon jól, de izé, én most nem oda megyek. Szia Liam!
- Nem, mi? - vigyorgott már megint olyan piszkosul öntelt ábrázattal. Miért nem akad már le rólam? Azt hiszem nem úszom meg a közös sétát, bár lehetnék sokkal határozottabb, sokkal keményebb és elküldhetném a francba, de valami legbelül az súgja, hogy ne tegyem.


- Jó, igen, oda megyek én is. Most örülsz? - vettem visszább a tempóból, mert teljesen egyértelmű volt, hogy ezt a csatát ő nyerte.
- El sem tudod képzelni, hogy mennyire! - válaszolta teljesen normális hangszínben, bár én akkor sem tudtam eldönteni, hogy most csak ironizált vagy tényleg így gondolja. Mindegy, mert nekem ettől még nem lesz jobb. Talán a leggyorsabb tempóra kellene kapcsolnom, hogy minél hamarabb oda érjünk és akkor kevesebb időt kell vele töltenem. Vagy akár felugorhatnék egy buszra és akkor...


- Vigyázz! - hallottam Liam kiáltását, aztán éreztem kezeit a derekamra tapadva. Annyira lefoglalt a menekülési tervem szövögetése, hogy semmi másra nem figyeltem, így kis híján egy száguldó biciklis majdnem nekem jött. Még jó, hogy hármunk közül valaki figyel. Az a valaki pedig épp most rántott magához, a szívverésem pedig az egekbe szökött, mind a biciklis gázolás gondolatától, mind pedig Liam rám tapadó kezeitől, illetve közelségétől.


Egy örökkévalóságnak tűnt az a néhány másodperc, amíg a kezei szorosan az ő testéhez láncoltak, de aztán mindketten kapcsoltunk, így Liam eleresztett, én pedig két lépéssel hátrébb álltam tőle.
- Kösz! - nyögtem ki végül elég szerencsétlenül ezt a pár betűből álló szót. Hálás vagyok neki, amiért figyelt és nem hagyta, hogy nekem jöjjön az a biciklis, de azért még nem fogom agyon csókolgatni, bár azért nem lenne olyan rossz a dolog..
- Máskor figyelj az orrod elé, mert nem mindig leszek ott, hogy szuperhőst játsszak! - majd fogta magát és ott hagyott, én meg értetlen fejjel bámultam a távolodó alakját.


Na jó, én ezt most nem értem. Megvár az ajtó előtt, kávét nyom a kezembe, nem hagyja, hogy egyedül menjek a suliba, megment egy őrült biciklistől, most meg valamiért bevágja a durcát és lelép. Mégis mi a fene baja van ennek a gyereknek? Egyik pillanatban le sem lehet vakarni, a másik pillanatban meg úgy tesz, mint ha ő lenne az áldozat. Valaki világosítson már fel, hogy mégis hogy a fenébe működik Liam James agya!


A telefonomra pillantva riadtan vettem tudomásul, hogy már legalább 10 perce megkezdődött az első órám, amin ráadául pont dogát is írunk. Miközben azon kattogott az agyam, hogy most mégis mi a fenét csináljak, a telefonom pittyegett egyet, üzenetet jelezve. Nem akartam azzal tölteni az időt, hogy elolvasom az SMS-t, de mivel Hanna írt, így gyorsan megnyitottam, hát ha valami fontos dologról van szó. "Hé, csajszi! Merre jársz? Azonnal told ide a képed, ha látni akarod az új, piszkosul dögös tancinkat! Csók, H."


Miután elolvastam Hanna üzenetét, mélyet sóhajtva el is raktam a telefonom. Nem válaszoltam rá, nem volt benne semmi fontos kérdés. Aztán elkezdtem rohanni, ahogy csak tudtam, hogy minél hamarabb beérjek a suliba, de nem azért, hogy lássam az új "piszkosul dögös tancinkat", hanem azért, mert nem szeretek késni óráról, pláne nem ennyit. Körülbelül olyan 8 perc alatt meg is érkeztem, de mielőtt beléptem volna a terembe, még kint a folyosón kiszuszogtam magam, hogy ne lihegve táruljak az osztály elé.


Mikor már úgy éreztem, hogy normálisan kapok levegőt, kopogtam kettőt az ajtón - illedelmes diákhoz hűen - és beléptem rajta. Kicsit paráztam attól, hogy mi várhat rám a túloldalon, ugyanis nem ismerem az új tanárt, fogalmam sincs hogyan fog reagálni a késésemre és félek, hogy mindenki előtt beéget, vagy esetleg elküld az igazgatóhoz, s ezek miatt még enyhe görcsök is birizgálták a gyomromat.


- Elnézést kér... - próbáltam volna bocsánatot kérni a tanártól, miután beléptem a terembe, de lefagytam, amint megpillantottam. A szívverésem az ezerszeresére nőtt, a légzésem elállt, a gyomromban az enyhe görcsöket felváltotta a kínzó fájdalom, az arcom halál sápadt lett és aztán.... Aztán elsötétült minden
.

 

~ TO BE CONTINUED...~

Érdekel egy kis részlet a következő rész tartalmából? Ha igen, olvasd el az alábbi képet! :)

120