24.rész - Ha valami bajod esne

- MEGAN SZEMSZÖGE -


Hallom amint valaki kiszakítsa a bejárati ajtót, na nem szó szerint, de olyan lendülettel rohant
be az ajtón, hogy az oda ütődött a falnak, amire azonnal felkaptam a fejem. Mark volt az, aki
egyenesen felém sietett.
-Ugye jól vagy? -ölelt át szorosan és a nyakamba fújta ki magát.
Talán még sohasem került hozzám ilyen közel és még sohasem ölelt ennyire szorosan.
Hallom amint szaporán veszi a levegőt, a pulzusa az egekbe szökött és karjaival olyan erősen
szorít, hogy már én is alig kapok levegőt. -Ugye nem bántott? Jól vagy? -engedett a szorításból
és szemével körbemérte testemet, hogy biztos minden rendben van-e velem.
-Jól vagyok, de mit keresel itt Mark? Mármint.. te szaladtál? Vagy most mi van?


-Amint megtudtam, hogy Karen megtalált, azonnal ide rohantam. -támaszkodott a falnak, és
továbbra is szaporán vette a levegőt. -Én nem tudom, hogy honnan tudta meg a címedet,
de ezer százalék, hogy nem én mondtam el neki. Még jó, hogy eljött hozzám Teo, hogy
bocsánatot kérjen, így tudtam meg tőle, hogy Karen eljött hozzád. És hol van most? Ugye
nem bántott? Ha egy ujjal is hozzád ért... Ha valami bajod esne... Én nem is tudom mit
csinálnék! 
-Nyugi nem ért hozzám egy ujjal sem, sőt..
-Sőt? -vonta fel egyik szemöldökét és várta, hogy folytassam.


-Hát, úgy jött ide, hogy azonnal menjek haza, még jó, hogy itt volt nálam Teo, de miután elment
hozzád, egyedül maradtam Karennal, aki meglepően furcsán viselkedett. Én komolyan azt
hittem, hogy bántani fog és azonnal hazarángat, de nem ez történt.
-Mi történt? Mond már!
-Kedves volt velem annak ellenére, hogy nem éppen szívélyesen üdvözölt amikor ajtót
nyitottam. Nem tudom mi ütött belé, de tényleg tök kedves volt. Bocsánatot kért és mondta,
hogy ne haragudjak rá, meg fog változni és, hogy menjek haza hozzájuk. Megígérte, hogy
ezentúl minden másképp lesz.


-Hát, nem tudom Megan.. nekem ez túl furcsa!
-Nekem is furcsa! Itt könyörgött, hogy bocsájtsak meg neki és megígérte, hogy soha
többé nem fog bántani. Azt mondta, hogy a szobám is ugyan úgy van, ahogy hagytam és,
hogy bármikor szívesen hazavárnak, örülnének neki, ha vissza költöznék hozzájuk és, hogy
felejtsünk el minden rosszat ami eddig történt.
-Nekem ez úgy tűnik, mintha direkt kedves lenne veled, hogy hazaköltözzél, utána
meg folytatná ugyan azt amit régen. -szólt közbe.
-Nem hiszem, nekem nagyon úgy tűnt, hogy megbánt mindent. Őszintének tűnt
a bocsánatkérése.


Nem tudom, hogy ezek után mit gondoljak Karenről. Egyértelműen, soha sem tudnék
megbocsájtani neki, de annyira könyörgött a bocsánatomért, hogy azt mondtam:
-Felejtsük el.   Valóban őszintének tűnt és láttam rajta a megbánást, de nem tudom, hogy
ezúttal ismét be akar-e hálózni, vagy valóban komolyan gondolja és soha többé nem bántana.


Mark után, pár perccel később Teo is befutott.
-Most már elmondjátok végre, hogy mi a fene folyik itt? -kérdezte mérgesen, nem érette, hogy mi
volt olyan fontos, ami miatt egészen idáig rohant Mark.
Én Markra néztem, várva, hogy majd ő kitalál valami elfogadható magyarázatot, egy biztos, hogy
Teo nem tudhatja meg, hogy éveken keresztül bántalmazott a mostohaanyám. 
-Hát őő.. -forgatta a szemét Mark jobbra, balra, fel és le, próbált kitalálni valami hihető magyarázatot
mert nagyon jól tudta, hogy nem adhatja tovább Teonak, ez csak a mi titkunk marad.


Egyikőnknek sem jutott eszébe semmi, csak ültünk ott szótlanul, én pedig hol Teora, hol pedig
Markra néztem felváltva.
-Mindegy, hagyjuk, nem lényeg! -szólalt meg végezetül Mark és próbált témát váltani. -Nem
rendelünk pizzát? Meghívlak titeket! Ma még nem ettem semmit, olyan éhes vagyok! Milyet
kértek?
-Nekem mindegy, csak legyen rajta gomba, kukorica és jó sok sajt. -mondtam.
-Nekem jó lesz a szalámis, de most komolyan itt szeretnéd tölteni a napodat? -kérdezte Teo,
és úgy látszik, hogy feledésbe merül az előbbi téma. -Mert mi kettesben moziba akartunk menni,
de ha már így alakult, akkor hazaugrok a PS4-emért és kipróbálhatnánk a legújabb játékomat.
-Benne vagyok! Addig én megrendelem a pizzákat! -örvendezett Mark, hiszen ő is játék
megszállott.


Én még sohasem játszottam PS4-el, az valami olyasmi lehet mintha számítógépen játszanék
nem? Bár azon is csak kiskoromban játszottam, már akkor is szerettem a fiús játékokat,
mint például az autósat, vagy amiben mászkálni és lövöldözni lehetett.
Annyira örülök, hogy ma sem leszek egyedül, emlékszem még amikor apáéknál laktam és
egyetlen egy barátommal sem találkozhattam, kivéve Markot, de vele is csak azért mert 
korrepetált engem, amire szerintem egyáltalán nem volt szükségem, de azért örültem neki,
hogy apán és Karenen kívül beszélhetek más személlyel is.


-Mi az, min gondolkoztál el ennyire? -kérdezte miután elment Teo, én pedig átültem a fotelba.
-Semmin csak..
-Csak? 
-Csak köszönöm, hogy nem mondtad el Teonak ezt az egész Karenes dolgot. -sóhajtottam.
-De hát megígértem nem? Hogy senkinek sem fogom elmondani! Ha én egyszer megígérek valamit,
az úgy is lesz. Ismersz, tudhatnád ezt rólam.
-Tudom és nagyon köszönöm!
-Ugyan, nincs mit megköszönnöd! Tudod.. -jött közelebb hozzám, megfogta a kezemet és
felhúzott a fotelből.


-Szerintem ki kellene derítenünk, hogy honnan tudta meg a címemet. Márpedig ha sem én, sem
pedig te nem árultad el neki, akkor valaki mástól tudhatta meg. -gondolkoztam, hogy vajon ki
adhatott ki Karennek.
- Ki fogjuk deríteni! -jött közelebb hozzám, talán túlságosan is közel jött ma már
másodszorra. -Figyelj.. -kereste a szavakat és közelebb húzott magához. (gondolom most megint
meg akar ölelni) -Ha valami bajod esett volna, én azt sosem bocsátanám meg magamnak...hogy
tudok mindenről, és mégsem vagyok mindig melletted, hogy megakadályozzam a Karennel
kapcsolatos helyzeteket.


Mark még jobban közelített hozzám, már-már túlzásnak éreztem közeledését. Csak át akart
ölelni, gondolom én, de kezeimmel tiltakozást jeleztem felé. Nem baj ha megölel szimplán
barátságból, de az ölelését kezdtem egyre inkább túlzásnak érezni és zavar, hogy az arca
 ilyen közel van az enyémhez.

-Folytatás következik-