Egy hete találkoztam Carl-al, de még mindig a kis bérelt szobámban élek, míg munkát
nem találok. Nem akarok apám nyakán élősködni, bár nem mondom azt, hogy nem
tudnám megszokni ezt az egész napos lazítást. Mihelyst felkelek meglátogatom az irodájában,
vagy eljövök hozzá ebédelni, medencézni, vagy egyszerűen csak órákig beszélgetni.


- Kicsim, kérdezhetek tőled valamit? - kérdezte Carl megszakítva a fél órája tartó szunyát.
- Persze.
-  Szereted ezt a meleget? 
- Még szép, hogy szeretem. Kár, hogy Angliában ritka ez a forróság. - elég primitíven hangzott
az általa feltett kérdés, nem tudtam hová tenni.


- Mi lenne, ha tovább élveznénk ezt a csodás időt valamilyen más országban? 
- Micsoda? - ledöbbentem a kérdés hallatán. Meg sem tudom mondani, hány
éve voltam utoljára külföldön nyaralni. Sőt, ha jól emlékszem, sehol sem
voltam az elmúlt 4 évben.
- Ez remek ötlet. Hány napra? Hová? És mikor? - bezsongva apám ötletétől
azonnal záporozni kezdtek belőlem a kérdések. Azonnal felpattantam, hogy
rohanjak haza, és elkezdjek csomagolni.


- Én nem csak egy kiruccanásra gondoltam. 
- Akkor? 
- Költözzünk el! Elegem van az állandó esőből, az unalmas életemből. Örülök, hogy
végre megtaláltalak, és veled kezdhetek új életet. Mit szólnál Rómához? - ledöbbentem
Carl ötletén, és már nem is voltam annyira felcsigázva mint fél perccel ezelőtt. Ugyan
kacérkodtam a gondolattal, hogy milyen lenne egy kellemes és gyönyörű mediterrán
országban élni, új környezetben, új embereket megismerni. De Glent nem tudtam
egy hét alatt elfelejteni, és természetesen az érzéseim sem csillapodtak néhány
nap elteltével. 


- Na, mit szólsz hozzá?
- Hát, nem rossz ötlet. De ha nem bánod, kell egy kis idő míg rágódok rajta.
- Rendben, addig megyek, és rendelek a neten két repülőjegyet, és meghirdetem
a házat. - apám mintha meg sem hallotta volna a válaszom. Eltökélte, hogy elmegyünk,
hiszen őt már semmi és senki sem köti ide. Igazából már engem sem de még sem tartottam
olyan természetesnek a költözést. Reméltem, hogy azért még újra látjuk egymást Glennel,
és nem akartam úgy itt hagyni ezt az országot, hogy soha többé nem beszélek vele.

- Még egy utolsót..


- Glen! Drágám! 


- Hasadra süt a nap!


- Na, hogy vagy?
- Az újraélesztés óta határozottan jól. A körülményekhez képest.
Ne mondd, hogy még több édességet hoztatok! - válaszolta
Glen petyhüdten. Egy hete hozták vissza az életbe miután
túladagolta magát..


- Nem, kivételesen nem. Ma Heather is bejött hozzád, azt mondta
szeretne mondani valamit. Sőt, ragaszkodott hozzá, hogy minél előbb jöjjünk el!
 Látod? Nem is olyan rossz testvér.
- Ezen vitatkoznék. 


- És ő hol van? 
- Azt mondta négyszemközt szeretné közölni, míg beszélgettek,
addig hozok egy kávét.



- Kicsim, Glen vár!
- Rendben.


- Téged is látni? 
- Igen. Sajnálom, hogy nem látogattalak meg eddig. - felelte
Heather, leszegett fejjel és halkan, eldobva a megszokott flegma hozzáállást.
  - de úgy látom most már eljött az ideje, hogy elmondjak neked valamit amit már
régen el kellett volna. - majd átadta Glennek a nemrég vett virágot, mivel
tudta, hogy a bátyja már térdig jár a chipsben és az egyéb zsírban és szénhidrátban.


- Hé, kezdesz megijeszteni.
- Emlékszel arra a férfira aki a legénybúcsúdon látogatott meg,
és Carolt kereste?


- Persze, hogy emlékszem. Ha legközelebb meglátom, az lesz
az első, hogy kirúgom a fogát.
- Őt.. Nem Carol hívta el. Hanem én. Carol nevében. Ő semmiről
sem tudott. Glen és nagyon...nagyon szégyellem magam. 


- Ezzel azt akarod mondani, hogy a te hibádból haltam meg majdnem? - Glen
azonnal lesápadt. Egy hajszál választotta el attól, hogy megfojtsa a húgát.
Ez volt az utolsó kérdés amit aznap feltett neki.

Glen kérlek ne haragudj! - könyörgött Heather pánikba esve, zokogásban kitörve.
 A lelkiismeret furdalás által okozott gyötrelem egy hét alatt felemésztette.
 Látta mennyire lesokkolta Glent, így félni kezdett. - én nem, nem akartam, hogy így végződjön,
én csak nem akartam, hogy itt hagyj minket.- folytatta hebegve, a hangja pedig újra és újra összecsuklott.
  Megígérem, hogy mindent helyrehozok, én magam keresem meg Carolt! Csak kérlek...


-Glen! Még nem épültél fel!


A nagy pakolás és készülés előtt néhány nappal elbúcsúztam a szállást biztosító lakótársamtól,
és apa segítségével kifizettem neki azt az elenyésző összeget amellyel a kiadott szoba miatt tartoztam neki.
És persze megköszöntem neki, hogy segített rajtam. Ha ő nem lenne, akkor most nem élhetnék az apámmal.
Én és Carl döntöttünk. De, hogy őszinte legyek inkább Carl. Én még gondolkoztam volna
a költözésen egy-két hetet.


- A könyveim?
- Megvannak.
- Ruhák?
- Mindent eltettem.
- Papírok?
- Pipa.


- Képzeld, a lakást, holnap már meg is nézi az új lakó, mielőtt indulnánk.
Egészen hamar akadt rá vevő, ahogy a kocsira is.
A gép este 8-kor indul. Kicsim, ez annyira izgalmas! - örvendezett apám,
míg én fájdalmamat fedve néztem magam elé erőltetett mosolyt felvéve.


- Remélem végre felszedhetek valami tüzes olasz nőt.
- Ez remek apa. Alig várom..

Folyt. köv.