26.rész - Távol tőle

MÁSNAP REGGEL 7 óra Jana és Jeff új rezidencia


-Mi a baj Jana, miért vagy szomorú? Hát nem örülsz hogy elköltöztünk?
Kérdezte Jeff az új konyhába amikor reggeliztünk. Látta rajtam a szomorúságot, a legnehezebb
lépést már megtettem, elköltöztem abból a városból ahol Connor lakik.


Alig 100 Km-re vagyunk a régi otthonunktól, az itteni ételek mégis teljesen másak. Nem
ízlettek sem a sajtok, felvágottak sőt még a kenyér sem. Sem a kecsap, a mustár vagy a majonéz
és még az alma sem, nem beszélve a csapvízről ami förtelmes.


Jeff kérdésére nem feleltem, csak ültem szótlanul az üres kólás üvegemet szorongatva,
nem akartam neki ismét hazudni, sem megbántani. Hát persze hogy nem örültem a költözésnek.


-Ma sajnos csak késő este jövök haza, rengeteget kell dolgozzak, jó pár napom kiesett ami
miatt a főnököm is mérges rám. Szerintem nézz te is valami munka után legalább nem fogsz
egész nap itthon unatkozni vagy nézz el a plázába vegyél magadnak ruhákat, egy sarokra
van innen.


Jeff mellett felesleges lett volna dolgoznom, sohasem voltak anyagi gondjaink, mindig megkaptam
tőle mindent amit szerettem volna, ám nem akarok rajta élősködni, mindenképp munkát kell
keressek..
-Nem akarom hogy elmenj és itt hagyj egész nap egyedül!..       Csimpaszkodtam rá mint egy
kisgyerek, hogy én ma mennyire fogok unatkozni..!!!


-Muszáj dolgoznom te is tudod!     Mondta és magához húzott szorosan.
-Jól van menj akkor de siess haza, főzök neked meglepetés vacsorát!     Mosolyogtam rá Jeff
pedig kisétált az új házunk ajtaján és elment.


Mielőtt Jeff elment volna, ugyan mosolyogtam, de rettenetesen fáj mindez.. Úgy érzem meghalok
a fájdalomtól hogy nem láthatom többé Connort, nem nézhetek mélyen a szemébe és nem hallhatom
a hangját ami remekül passzolt a stílusához és a kinézetéhez is. Ő mondta nekem egyszer hogy
amikor megszólalt egy ember meglepődött a hangján mert egyáltalán nem illett hozzá az a hang ami
a külsejéhez társult... Connorhoz minden illik..


A nappaliban szomorúan folyattam a könnyeimet amikor halk kopogásra lettem figyelmes a
bejárati ajtó felől. A halk kopogáshoz egy erősebb is társult az ablaküveg felől.


Felvettem a szemüvegemet, bárki is az ne lássa a kisírt szemeimet. Kinyitottam az ajtót és
egy kislány állt előttem világos barna hajjal ami egyáltalán nem illett hozzá.


-Szia! Hát te ki vagy? Miben segíthetek? Eltévedtél?     Sohasem volt jó kapcsolatom a gyerekekkel,
én nem az a fajta voltam aki leült velük játszani és minden gagyogó szavukat megérti és tudja
hogy mikor mit szeretnének..


-Szia! De szép a hajad! Én Naomi vagyok a szomszédod! Én is nemrég költöztem ide anyukámmal
és átjöttem megismerni mert még egyetlen barátom sincs itt.
Ahhoz képest hogy gyerek, nagyon értelmes kislánynak tűnt, kicsit beszédes és furcsa de
aranyos volt hogy meg szeretne ismerni bár nem tudom hogyan lehetnék ennyi idősen barátja
egy kislánynak..


Beinvitáltam a konyhába ami a nappalival volt egybe nyitva. Nem ültettem le és nem kínáltam meg
semmivel csak az ajtó előtt beszélgettem vele, elvégre mégis csak egy idegen.


-Szomorú vagy?     Kérdezte tőlem, hiába takartam el a szemeimet napszemüveggel mégis
tudta hogy szomorú vagyok.. A gyerekek megérzik az ilyesmit?
-Ááá nem! Nem vagyok szomorú cseppet sem!     Feleltem, mégsem mondhattam el egy
idegen kislánynak az életem történetét.


-Látom hogy szomorú vagy, ne hazudj nekem!         Felelte és nézett rám mérges tekintettel.
-Jólvan na, picit az vagyok de ez nem tartozik rád! Szóltál anyukádnak hogy eljöttél otthonról?
-Nem szóltam!          Mondta, én pedig úgy éreztem hogy ezzel a gyerekkel sem vagyok
összhangban, nem értjük meg egymást.
-Akkor nyomás haza mert a végén mérges lesz és le fog szidni!
-Oké de ha legközelebb átjövök főzöl nekem kakaót?


Nem válaszoltam neki csak mosolyogtam rá, mire ő kinyitotta az ajtót és végre távozott. Próbáltam
rendesnek tűnni és nem akartam elhajtani de most nem volt kedvem senkivel se beszélni..Habár
egy valakivel igen..


Miután elment Naomi leültem a számítógép elé és végig néztem a mai álláshirdetéseket amik
közt nem találtam nekem valót. Egy irodában vagy hotelben képzelném el magam mint
recepciós.


Tudtam hogy nem fogom kibírni és nem is bírtam ki hogy ne menjek fel a közösségi oldalra ahol
Connorral szoktam írkálni.


-Istenem, hát fent van!!!!     Mondtam ki amikor megláttam neve mellett a zöld jelzést ami az
elérhetőséget jelzi.
"Szia Connor!"             Írtam rá kivételesen jómagam, eddig nagyrészt ő kezdeményezte a
beszélgetést.


Connor, Connor, Connor mondtam ki a nevét hangosan és még csak most döbbentem rá
hogy mennyire gyönyörű név a Connor. Eddig nem szerettem a Connor nevet de rájöttem,
nagyon klassz név.
"Csáo! Mizu? Elköltöztetek? Szombaton jössz akkor bulizni?"


Kúsztam le a székről egyenesen a földre amikor elolvastam az üzenetét. Továbbra is ugyan
úgy írt mintha még vége se lenne a sulinak.. Bevallom féltem hogy a suli után már nem fogom
érdekelni de ha talizni akar akkor igenis érdeklem.


Nem írtam neki vissza, gondolkodtam a válaszon, elkezdtem valami elterelő szöveget írni
neki a témaváltás érdekében de aztán mégis kitöröltem.


Ráültem sírva a bőröndömre amit még mindig nem pakoltam ki. Legszívesebben vissza utaztam
volna de már nincs visszaút! Ekkor egy különös érzés futott át rajtam ami azt sugallta hogy nem
tehetem ezt Jeffel mert szeretem. Nem mehetek el arra a bulira!

- Folyt.köv .-