Az SMS-ben: "Jó volt újra látni. Remélem jól vagy." - hogy jól vagyok-e? Eddig jól voltam, míg nem írtál te rohadék! - mérgelődtem magamban, miután a telefonomat a falhoz vágtam. Mégis honnan a fenéből szerezte meg a számomat? És egyáltalán mi a francnak írogat? Hát nem is sejti, hogy miatta lettem rosszul a teremben? Pedig igazán gondolhatná..

Még pár percig mérgelődtem magamban az SMS miatt, aztán persze kapcsoltam, hogy tulajdonképpen a telefonom semmiről sem tehet és miközben kikászálódtam az ágyból, az égiekhez fohászkodtam azért, hogy épségben vegyem föl a földről a készüléket. Szerencsére egy kisebb horzsoláson kívül semmi baja nem lett, így hálát adtam magamban érte, hogy legalább emiatt nem kell gyötrődnöm.

Miután alaposan megvizsgáltam a telefonom, eszembe ötlött egy gondolat és írtam Matty-nek, hogy ha tud, ugorjon át, mert valami fontos dolgot szeretnék vele megbeszélni. 2 perc múlva jött is a válasz, hogy átjön, csak még épp most tart vissza a koliba, de siet. Nem baj, türelmesen várok rá, közben felkapok egy melegítőt, hogy mégse egy szál bugyiban legyek és remélem közben Hanna sem jön vissza, mert kettesben szeretnék Matty-vel beszélgetni.

- Na, mi az a szuper fontos dolog? - huppant le az ágyam szélére.
- Azt sem tudom, hogy álljak elő vele! - s közben folyamatosan bámultam ki az ablakon, ahol tökéletesen látni lehetett a gyönyörű naplementét. Imádom bámulni, akár csak a teliholdat vagy az égen ragyogó ezernyi csillagot...
- Még ma, ha lehet! - hozott vissza a gondolataimból, ahol épp egy másik univerzumban jártam.

- Oké, bocs. Kicsit elkalandoztam! Szóval... Emlékszel még Stevenre?
- Óó, hát, hogy a fenébe lehet elfelejteni azt a rohadékot? - s miközben ezt mondta, láttam az arcán, hogy egy kissé őt is felzaklatta a név említése. Részben örültem neki, hogy nem feledkezett el róla, mert ez azt bizonyítja, hogy tényleg fontos vagyok neki annyira, hogy egy ilyen dolgot ne felejtsen el és éppen ezért is imádom őt annyira, még akkor is, ha mostanában nem vagyunk együtt túl sokszor.

- De miért? Miért kérdezed most ezt, Lia? - nézett rám félig felvont szemöldökkel.
- Felbukkant. - sütöttem le a szemem és vártam a legjobb barátom reakcióját. Néma csend. A néma csend pedig sokszor többet mond minden szónál.
- Mi? Hol? Mikor? Minek? - szólalt meg, miután feleszmélt a sokkból, s közben a nyakát vakargatva járkált fel-alá a szobában.

És akkor elmondtam neki. Elmondtam, hogy ő az új tanárunk és, hogy ezentúl teljességgel elkerülhetetlen, hogy összefussak vele az iskolában. És elmondtam azt is, hogy amikor megláttam, annyira felkavart a dolog, hogy a lábaim összecsuklottak alattam és elájultam. Elmondtam azt is, hogy Liam vitt el az orvosi szobába és azt is, ami azután történt Liammel és persze azt sem hagytam ki, hogy az a rohadék képes volt SMS-t írni. Szóval csak hadartam, hadartam és hadartam a nap eseményeit, közben pedig a fejem folyamatosan az előttem ingázó barátomat leste.

- Na jó! Ez nem történhet meg! Ezt nem hagyhatjuk! Lia, nem jöhet ide évek múlva, hogy felkavarja az életed! Végre már ott tartottál, hogy sikerült volna kiverned a fejedből azt a borzalmas karácsonyt, erre volt képe felbukkanni! Ráadásul tanárnak kiadni magát! Ez már több a soknál! Ezt egyszerűen fel sem fogom! 

- Tudom! - húztam el a számat, mert pontosan ugyanezeket gondoltam, mint Matty. Tényleg nem sok választott el attól, hogy túllépjek a múlton, és most tessék, ismét utolért. - Matty, nem engedhetem meg neki, hogy megint felbolygassa az életem! Pont most, mikor már kezdenének jól alakulni a dolgok Liammel is! Most mit csináljak? - temettem arcomat a kezeim közé, s közben vártam, hát ha egy kis villanykörte jelenik meg a fejem felett egy szuper ötlettel egybekötve.

- Hé! Na, ne szomorkodj! - simogatta a hátam, vigasztalásképp. - Majd valamit kitalálunk! Ne is gondolj rá, inkább foglalkozz a szívszerelmeddel!
- Nem vagyok szerelmes! - jelentettem ki határozottan.
- Jaja, persze, hogy nem! Na, gyerünk kislány, fel a fejjel! Töröld le a képedről a savanyúságot, és most már legyél egy kicsit vidámabb!  Hidd el, jót fog tenni, ha nem agyalsz folyton ezen a hülyén! Koncentrálj azokra, akik fontosak neked! Például rám. - kacsintott, s ezzel egy kis mosolyt is csalt az arcomra.

Matty tényleg fontos nekem, ő az a személy, aki mindig, minden helyzetben fel tud húzni a mélyből, és nem tudom milyen képességgel rendelkezik, de valamiért mindig eléri, hogy a végén mosolyogjak. Akárcsak most.
- Tényleg fontos vagy nekem! Remélem tudod! - öleltem át jó szorosan. - Sajnálom, hogy mostanában nem tudtunk együtt tölteni több időt!
- Tudom, kislány! Én is sajnálom, de tudom, hogy mostanában nem alakultak úgy a dolgaid. Megértem, ne aggódj. Majd ezen is dolgozunk!  - s közben továbbra is ott ültünk az ágyon, egymást jó szorosan ölelve.

~ Másnap reggel ~

- Szép jó reggelt! - köszöntött Hanna vidáman, miután kómás fejjel kicsoszogtam a konyhába egy kis kávéért.
- Mmmm. - dünnyögtem magamban, miközben a szemeimet dörzsölgettem. - Neked is! - nyögtem ki végül, majd leültem az asztalhoz és nagyot kortyoltam a koffeinbombából.

- Hogy aludtál?
- Ó, hát elég nehezen aludtam el.. Ami azt illeti, talán lehetett hajnal 1 is, de tudod, nem ez a meglepő, hanem az, hogy te még akkor sem voltál itthon. - néztem rá gyanakvóan. - Hol voltál?
- Csak találkoztam valakivel. Nem fontos! - majd be is tömött egy nagy adag fánkot a szájába, hogy még véletlenül se kelljen többet mondania. Én meg csak néztem rá szúrós szemekkel, de most még nem voltam olyan állapotban, hogy faggatózni kezdjek. Na, de ami késik, az nem múlik.

A reggeli adag kávém és egy kis fánk után nekiláttam a készülődésnek és alig vártam, hogy végre találkozzak Liammel. Amikor kiléptem az ajtón azt reméltem, hogy ismét ott áll egy pohár kávéval a kezében, de sajnos most nem volt ott, így egy kicsit szomorúbban indultam el a suliba. Nem baj, nem várhatom el tőle, hogy minden egyes nap itt ácsorogjon, amíg én kidugom az orrom az ajtón, szóval a szomorúságomat próbáltam elhessegetni. Majd úgyis találkozunk a suliban.

- Valaki ma nagyon dögösen néz ki! - ölelt át hátulról Liam és egy puszit is nyomott az arcomra.
- Héé, ne ijesztgess!
- Nem állt szándékomban, csak feltűnt, hogy egy nagyon csini csaj sétál a folyosón és gondoltam meglepem.
- És ha nem is én lettem volna?
- Szerinted nem ismerlek fel hátulról? - vigyorgott szélesen, ezzel pedig kiérdemelt tőlem egy kis ütést a karjára.
- Naa, ne bánts! Ezer közül is felismernélek! - kacsintott, majd egy apró kis csókra magához húzott, aztán elindultunk az első óránkra.

Mikor a teremhez értünk, nagyot sóhajtottam, mert tudtam, most elválnak útjaink, hiszen Liamnek tesije van, nekem meg földrajz. Mivel tudtam, hogy az ötödik óráig nem nagyon fogunk találkozni, ezért magamhoz húztam és egy hosszú csókot nyomtam a szájára, ami remélhetőleg ki fog tartani addig, míg újra nem találkozunk.

- Fúj, menjetek inkább szobára! Senki sem kíváncsi a nyáladzásotokra! - és ez a hang, ez a mondat szét is robbantott minket Liammel. Hát ki más lehetne az, ha nem Alexandra?
- Ne foglalkozz vele! - szólt Liam, mikor észrevette, hogy egy kicsit elszégyelltem magam.
- Próbálok. - húzódtam el tőle, s magamban reméltem, hogy Alexandra nem fog semmi mást szólni. Nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak a suliban, főleg nem ő.

Az első órám után elindultam a mosdóba, hogy egy kicsit rendbe tegyem a hajam és a sminkem, de útközben kiszúrtam Stevent a folyosó végén, pont ott, ahol nekem el kellene kanyarodnom a mosdóba... Semmi gáz Lia, van mosdó egy emelettel feljebb is, csak szépen, feltűnésmentesen fordulj vissza és menekülj.

- Várj egy kicsit! - szólalt meg egy hang mögöttem, rögtön azután, hogy irányt váltottam. A fenébe, azt hittem megúszhatom anélkül, hogy észrevenne. Úgy tettem, mint ha nem hallanám, ugyanolyan tempóban haladtam tovább, remélve, hogy nem erőlteti és leakad rólam. - Lia! Kérlek! - hallottam ismét a hangját, és hirtelen iszonyatosan bepöccentem. "Kérlek!" - motyogtam magamban az utolsó szót, de aztán eluralkodott rajtam a düh, megfordultam és hangosan, nem érdekelt, hogy ki hallja, hozzávágtam, hogy..

- Valóban?? Én is kérleltelek, rémlik??! - majd mit sem foglalkozva a folyosón lévő diákok meglepett arckifejezésével, fogtam magam és felszaladtam a lépcsőn, egyenesen a mosdóba.