27.rész - Vissza a múltba

2012. április 18.


-Szia! -integetett kezével és jött oda hozzám immáron sokkal bátrabban mint ezelőtt.
Örültem, hogy mindig idejött és ő volt az a személy aki mindig mosolygott rám, ezzel
feldobva az egész napomat, na és legalább én sem unatkoztam egyedül a buszra várva.
-Szia! -köszöntem én is akkor amikor már velem szemben állt.
Én mindig jóval hamarább oda értem a buszmegállóba, mint beért volna a busz. Én az a
típus vagyok aki inkább hamarabb érkezik, minthogy sem később, s nagyon jól tudta ezt
már Rafael is, aki szintén egyre korábban érkezett a busz elé.


-Hoztam neked valamit, de remélem nem olvadt meg túlságosan. -nyúlt bele a nadrágja
zsebébe amiből egy szelet csokoládét kotort elő. -Szereted ugye? -adta oda a kezembe.
-Imádom a csokit, köszönöm szépen, de miért kapom? -kíváncsian néztem  arcára, amire
ő csak azt felelte, hogy: " -Csak úgy! " Ez volt akkor a legelső csoki amit hozott nekem,
amit utána csokik hada követett. Majdnem minden nap meglepett egy kis aprósággal, én
meg már kezdtem rosszul lenni a sok csokitól. Azt hiszem túl sok csokit ettem abban az
időszakban, elég is volt belőle egy életre.

3 nappal később


Három nappal később gyönyörű idő volt így nem a buszmegállóban álltam hanem a közeli
padot szemeztem ki magamnak, ahová olyan szépen rásütött a nap. Remek alkalom volt
arra, hogy egy kis D vitaminhoz jussak. Megint megérkezett Rafael, megint közeledett felém
és leült mellém a padra. Már nem csak a megállóban várakoztunk együtt, de a buszon is
egymás mellett utaztunk, már ha volt két szabad hely egymás mellett. Kezdtem egyre
jobban megismerni, egyre többet mesélt magáról és talán már tudtam hova sorolni a
személyiségét.


Külsőre egyáltalán nem az esetem, el sem tudnám képzelni, hogy mi együtt járjunk.
Belsőre nagyon kedves, rendes, jó fiú aki tanult és okos, de nekem talán túlságosan is
kedves és rendes. Olyan anyuci pici fiának mondanám, aki egyáltalán nem jön be
nekem. Én jobban szeretem a rossz fiús karaktereket. Oké, hogy kedvességből hozza
nekem a csokikat, meg mindig érdeklődik felőlem, de nekem ez már túl sok. Mindenképp
csak barátok maradunk és azok is lettünk, bár nem jártam el vele sem szórakozni, sem
pedig máshová, mindig csak itt a buszmegállóba találkoztunk és hosszasan beszélgettünk.

15 nappal később


Ma is ugyan azon a padon várakoztunk ahol pár nappal korábban, de ekkor még nem
gondoltam, hogy a mai napon sok váratlan dolog fog történni.
-Olyan szép vagy! -nézett a szemeimbe és közelebb húzódott hozzám a padon.
-Köszönöm! -böktem ki nagy nehezen, azt hiszem köpni nyelni nem tudtam, úgy meglepett
ezzel a kijelentésével.
Vajon akar tőlem valamit? Remélem nem, mert én csak barátként tekintek rá.
A távolból megpillantottam a 134-es buszt és azonnal felálltam a padról mert
amióta közölte velem Rafael, hogy milyen szép vagyok, azóta olyan kellemetlenül
éreztem magam mellette.


Ő is felállt a padról és azonnal utánam sietett, kezével pedig megsimította az enyémet
amikor odaért mellém. Már majdnem megfogta!!! De mégis miért? Vagy csak véletlen volt?
Nem értem ezt az egészet!
Felszálltunk mindketten a buszra és ő megint mellettem foglalt helyet, aminek most az
egyszer tényleg nem örültem.
Kezdem úgy érezni, hogy nagyon ragaszkodik hozzám, ami kezd zavaróvá válni.
Alig beszéltünk egymással egész úton, nagyrészt csak ő kérdezett tőlem én meg röviden
és tömören válaszoltam.


Aznap úgy hozta a sors, hogy ugyan abban az időben jöttünk vissza ugyan azzal a busszal,
pedig eddig csak odafele mentünk együtt.
-Nincs kedved eljönni velem valahová? Elmehetnénk fagyizni vagy ehetünk valami sütit vagy
pizzát, amit csak szeretnél?! Na van kedved? -állt elő ötletével ami nekem cseppet sem tetszett.
-Ne haragudj de most nincs kedvem hozzá!
-És ha moziba mennénk?
-Oda sincs! Ne haragudj de nincs kedvem! -ráztam le, mert egyre jobban idegesített a nyomulása.

7 nappal később


-Szia! -integetett már messziről nekem, amikor meglátott a megállóba dekkolni. Látszólag
nagyon örül nekem és egy újabb csokoládét szorongat a kezében. Remek! -Ezt neked
hoztam! -nyújtotta át a kezembe amit egy puszi kísért az arcomra. 
Azonnal távolabb húzódtam tőle, nekem nem kell, hogy puszit adjon és a csokija sem kell!
-Köszi de nem kellett volna, annyi csoki ettem az utóbbi időben, hogy cukor beteg leszek a végén.
-Igazán nincsmit! -nevetett, de én nem viccnek szántam a mondandóm utóbbi részét.

Az elmúlt napokban végig megpróbáld közeledni hozzám, ami engem egyre jobban idegesített.
Már ott tartok, hogy lassan meg fogom mondani neki, hogy hagyjon engem békén, már lassan
barátként sem tekintek rá. Ezek szerint csak azért barátkozott velem, mert tetszettem neki?
Én nem szeretem az ilyet!

9 nappal később


-Ezt a gyors étkezdét már régen kinéztem magamnak! Eszünk valamit? Meghívlak! -invitált a
kajálda felé.
-Bocsi de nem vagyok éhes!
-Óó kár! És mikor jössz el végre hozzám? Mindig dolgod van amikor éppenséggel elhívlak!
Nagyon tetszel nekem, annyira szép vagy! Szerintem több is lehetne köztünk mint barátság.
Elállt a lélegzetem amikor ezt kimondta, hogy köztünk több is lehetne mint barátság. Mégis hogyan
gondolja ezt? Azt hiszem itt lenne az ideje elmondani neki, hogy lassan még barátok sem lehetünk
ha így folytatja.
-Figyelj én csak barátként tekintek rád és semmi több! -szólaltam meg végre, ezt már régen közölni
kellett volna vele.
-Mi az nem jövök be neked? -kérdezte meglepődve.
-Ne haragudj de nem vagy az esetem és nem szeretnék tőled semmit. Én kicsit túlzásnak érzem
ezt a sok ajándékot, hiszen csak barátok vagyunk és lassan már úgy érzem, hogy rajongsz értem
ami végképp zavar!



-Nekem meg abból van elegem, hogy állandóan lerázol, valahányszor el akarlak hívni valahová
mindig kitalálsz valami kifogást! -emelte fel a hangját, amire én összerezzentem. Még sohasem
láttam ennyire dühösnek. -Tudod mit? Ne is találkozzunk többet mert te úgysem akarsz tőlem
semmit!! Látni sem akarlak! Ezennel a barátságunknak is vége!
Én csak álltam ott értetlenül földbe gyökeredzett lábakkal, miközben néztem ahogyan elsiet.
Kezdett összeállni a fejemben a kép, ő csak azért barátkozott velem, mert tetszek neki és akart
tőlem valamit, s miután közöltem, hogy az érzései nem kölcsönösek, berágott és itt hagyott.
Ezen a napon találkoztam vele utoljára, valószínű, hogy az elkövetkezendő napokban a korábbi
vagy a későbbi busszal járt így mindig elkerültük egymást..

-Folytatás következik-