A mosdóba érve hangosan becsaptam magam mögött az ajtót, majd berohantam egy üres fülkébe. Dühös voltam. Nagyon dühös. Hogy merészel ő kérlelni engem? És amikor én kérleltem? Amikor könyörögtem neki, hogy ne tegye meg? Foglalkozott vele? Érdekelte? Egy rohadt másodpercre sem! Akkor most akadjon le rólam, nézzen levegőnek, hozzám se szóljon, csak menjünk el egymás mellett úgy, mint két idegen.

Miközben épp fortyogtam magamban a dühtől, hallottam, amint valaki belépett a mosdóba, s próbáltam nyugton maradni. Aztán megint nyílt az ajtó, és ismét belépett valaki.
- Képzeld, tegnap este voltam a Levander kávézóban és nem hiszed el kiket láttam ott! - mondta az egyik lány, akit a hangja alapján azonnal be is tudtam azonosítani. Nelly. Akkor kétség kívül a másik személy nem más, mint..
- Na, mesélj már, kiket láttál? - szólalt meg a másik lány is és igen, ez Alexandra volt. Csendben lapítottam tovább a WC tetején és hallgatóztam, ami ugyan nem szép dolog, de amúgy sincs más választásom.

- Az új tanárt! Tudod, azt a fiatal, izmos, dögös, félisten tanárt! - újságolta Nelly, a hangjából pedig csak úgy sütött, hogy valóban odáig van a tanárért. Erre csak a szememet forgattam, mert gondolni való volt, hogy ezek a libák azonnal ráakadnak.. Persze nagyon jól tudtam, hogy Stevenről van szó.
- És ez miért is olyan érdekes?
- Igazából ez önmagában annyira nem érdekes, na de akivel volt! Na az már döfi!
- Nelly, az ég szerelmére, kinyögnéd végre, hogy mégis mi a fenét láttál ott? - válaszolt Alexandra és egy cseppet sem próbált kedves lenni a barátnőjével.

- Jó, na, ne kiabálj! Szóval, az új tanár ott kávézgatott Hannával! Tudod, Lia barátnőjével! Az állam is leesett, amikor megláttam őket egy asztalnál! És Hannán látszott, hogy minden szavát issza! Ha láttad volna, úgy csillogott a szeme, és állandóan fülig ért a szája! - hadarta Nelly, nekem pedig az állam a padlón landolt. Sőt, még lyukat is égetett benne és egy szinttel lejjebb ért csak földet. Mi a fene? Jól hallottam? Nem, ez nem lehet!

- Ó, hogy az a!! A kis ribanc! - mérgelődött Alexandra, s történetesen most vele együtt mérgelődtem én is. - És mégis mi a fenét csináltak ott? Hallottad miről beszélnek?
- Dehogy! Csak ennyit láttam, hogy kávézgatnak meg beszélgetnek, de semmit nem hallottam. De azért ez fura, nem? Miért találkozna iskolán kívül a tanárral, ha nem azért, mert van köztük valami?
- Kinyírom! Biztos, hogy kinyírom, mindkettőt! Az egyik elveszi tőlem Liamet, a másik meg elveszi azt, akire épp rá akartam startolni! Ó, hogy utálom én ezt a kettőt! - majd a hangok fokozatosan elhalkultak és az ajtó becsapódott mögöttük.

Óvatosan kinyitottam a fülke ajtaját, majd miután meggyőződtem róla, hogy már valóban nincs bent senki, kiléptem rajta és a mosdókagylóhoz mentem. Hanna és Steven? Valóban lenne köztük valami? Mondjuk igaz, hogy Hanna mostanában nagyon titokzatos, nem árul el semmit, na de ezt azért még sem gondolnám.. Biztosan csak valami órai anyaggal kapcsolatban kellett beszélnie vele.. De egy kávézóban? És este?

Nem volt időm tovább agyalni a hallottakon, mert közben megszólalt az órát jelző csengő, úgyhogy vissza kellett mennem a terembe. Mondjuk annyira nem voltam jelen az órán, mert kb csak az első 10 percben tudtam igazán figyelni a tanárra, aztán újra és újra eszembe jutott az, amit Nelly a mosdóban mondott Alexandrának. Csak ültem a padban, úgy tettem mint ha jegyzetelnék, de közben csakis azon járt az agyam, hogy hogyan deríthetném ki, hogy mi is folyik itt.

- Hanna! - kiabáltam neki a folyosó végéről, mert láttam, hogy épp a szekrényében kutakodik és mindenképp beszélni akartam vele mielőtt még elrohan. - Szia! - köszöntem neki miután odaértem hozzá, de ő továbbra sem figyelt rám, még mindig a szekrényében matatott. - Van még órád? - próbálkoztam újra, hát ha csak annyira elmélyült a pakolásban, hogy nem hallott meg.

- Jaj, szia Lia, nem vettelek észre! - csapta be a szekrény ajtaját, amitől hirtelen egy kicsit összerezzentem. Mint ha ideges lenne.
- Minden oké? - kérdeztem meg félve, mert nem akartam még jobban felhúzni.
- Aham, de most sajna rohannom kell.. Van az az izéé, tudod, el kell intéznem valamit! Szia! - majd fogta a táskáját és el is rohant. Mi a fene? Valami rosszat csináltam? Mint ha valamiért kerülne.. Pedig most nekünk nagyon fontos dolgokról kellene beszélnünk..

Kicsit felhúzott Hanna viselkedése, mert én szerintem semmit nem tettem, amiért kerülnie kellene. Most pont, hogy én haragszom rá titokban, mert Stevennel találkozgat... Mármint, ha nem lett volna velem meg Stevennel az a dolog jó néhány évvel ezelőtt, akkor nem is nagyon érdekelne, találkozgassanak, de így... Bár lehet nem is igaz semmi, Nelly is csak kitalálhatta az egészet, vagy összekeverte valaki mással..

- Szia szépségem! - ölelt át hátulról két erős kéz, és a kedvenc hangom suttogott a fülembe.
- Szia! - nyomtam egy puszit Liam arcára. Azonnal sokkal jobb lett a kedvem.
- Csinálunk ma valamit?
- Mit szeretnél?
- Hát nem is tudom... Átjöhetnél hozzám, megnézhetnénk egy filmet, popcorn, ilyesmi... - nyomta meg az "ilyesmi" szót, és egy ultra dögös mosolyt is villantott mellé.
- Talán. Megírom a házikat, aztán lehet szó a filmről és a popcornról. - szándékosan hagytam ki az "ilyesmi" szót, mert tudtam, hogy azalatt nem épp ártatlan gondolatok motoszkáltak a fejében.

- Hmm... Jól van, de siess azokkal a házikkal! Kicsit türelmetlen vagyok!
- Türelem rózsát terem, Liam!
- Nekem nem rózsa kell, hanem te! - nyomott egy puszit a számra, majd még egyet az arcomra.
- Akkor türelem Liát terem! - húztam magamhoz egy nagyobb csókra.
- Mmm, így már sokkal jobban tetszik. - majd elváltunk egymástól és együtt indultunk vissza a koliba.

Miután Liammel nagy nehezen elváltunk a folyosón egymástól, belenyomtam a kulcsot a zárba, de az nem akart moccanni. Az ajtó nyitva volt, aminek egy kicsit megörültem, mert akkor most talán Hanna nem fog előlem elrohanni és beszélhetek vele. Ahogy egyre beljebb haladtam a lakásban, hallottam, hogy a barátnőm valakivel beszélget. Először azt hittem, hogy csak telefonál, de aztán rájöttem, hogy nincs egyedül.

A hangok a szobából szűrődtek ki, így csendben oda osontam az ajtóhoz, fülemet pedig az ajtóra tapasztottam annak reményében, hogy felismerem ki is van még Hannával a szobában.
- Figyelj! Nem szabad, hogy ezt bárki is megtudja! Az állásom forog kockán, amire nagyon-nagyon szükségem van! Kérlek! - azonnal felismertem ezt a hangot. A kezemet a szám elé kaptam, hogy nehogy felsikítsak meglepetésemben, a légzésemet pedig próbáltam normalizálni. Szóval igaz. Hanna és Steven nem holmi iskolai feladat miatt találkoztak abban a kávézóban. Nelly igazat mondott.