2.rész - Szerelem első látásra?

-Miss. Webber ugye? Szeretnék bemutatkozni a nevem Macon Alistair. -mondta a hihetetlenül sármos úr, miután megérkeztünk a meglepően kicsi irodába. A hanglejtése már kicsit sem volt ilyesztő. Sőt...több mint kedves. A hatás amit vártam a külsejével kapcsolatban...Hát hogy is fogalmazzam...Izgatottság, bizsergés, és meglepődés. Szóval vegyes érzelmek. Így még férfi sosem vett le a lábamról pár mondat után. Miért pont egy öregedő pasas?! Miért?! A hatalmas falon roskadozó esküvői kép talán mindent elárul a családi állapotáról. Miért mindig az elérhetetlenek? És ami a legjobban bosszant...Miért ilyen idegesítő, elkényeztetett hülye liba a lánya?

-Kicsim!-szólt a lányának. De a szemeit még mindig rajtam pihentette, akárcsak öt perccel ezelőtt.-Mit gondolsz? Mit érdemelne büntetésként ez lány?-mosolyodott el. Én pedig a mondat két értelműségén...-Egyértelmű apu. Ki kell rúgni.Megérdemli azok után amit velem művelt.Sőt kártérítést is követelhetnék,  ugyanis a méreg drága ruhám most csupa ragacs, és dobhattam ki. -mondta a lány, akinek biztos tök üres a szekrénye, és nincs is több ruhája. A férfi még mindig engem bámult. Kezdtem befeszülni...Mégsem akarom hogy kirúgjon. Esélyem sem lenne megszerezni. Vagy amúgy is veszett fejsze nyele?!

-Miss. Webber, úgy döntöttem hogy ilyen munkaerőt vétek lenne elpazarolni, ezért maradhat egyenlőre nálunk. -mondta hosszas várakozás után. Én pedig megkönnyebbülve dőltem neki a hideg falnak. -Na de apu! -visított a csajszi, meresztett szemekkel. -Drágám, egyenlőre én döntöm el ki dolgozhat itt, és ki nem. -mosolygott készségesen a lányra. Én megköszöntem a bizalmukat, és mielőtt kiléptem volna az ajtón, rápillantottam a kis szőkére, miközben feszengve duruzsolt az apjának. Szánalmas...

Munka közben végig Ő járt az eszemben.Ezer és egy kép villant fel az agyamban, amin olyan közel voltam Maconhöz amennyire akartam. Elképzeltem ahogy a karjában tart, és érzem az illatát...

Ahogyan magához szorít, és ajkát az enyémre tapasztja...De ez mind csak ábránd.

Hazafelé menet is Ő járt a fejemben. És otthon is, ami Tanyanak fel tűnt...-Már megint hol jár az eszed? Ugye nem rúgtak ki?-kérdezte, félve. -Nem, dehogyis. Csak fáradt vagyok, szeretnék lepihenni. -mondtam. Na de ugyan már! Ilyen folytonos adrenalin lökettel hogyan aludhatnék?! Már csak ma estig kell kibírnom, és újra láthatom...

Próbáltam aludni, ami a legtöbb éjszakás műszak után könnyen is ment de ma nem is akartam, és nem is bírtam volna. Mi van veled Elo? Csak nem szerelmes vagy? Gúnyoldódtam magamon. Végül úgy döntöttem elmondok Claranak mindent. Úgyis fent volt chaten.

-Szia! :)

-Hali :) Ma olyan furi voltál...Elmondanád végre mi történt?

Mindent elmeséltem neki töviről, hegyire. A reakció pont olyan volt amire számítottam. Kiakadt. Majd azt válaszoltam, hogy tudom hogy csak plátói lehet, hisz házas. Majd ami erre jött válasz felvillanyozott: -Dehogyis! Honnan veszed? -írta.

Úristen! Úristen! Lehet hogy mégis van esélyem nála? Valahogy magamra kell vonnom a figyelmét ma este...De hogyan?! Hát persze! A lehető legjobban kell kinéznem! Smink, haj, és valami irtó dögös ruha... De nekem nincsenek dögös ruháim, és pénzem sincs hogy újat vegyek... -Tanya kölcsön vehetnék pár ruhát tőled? -ordítottam izgatottan a nővéremnek.

Órákig tartó ruha próba után megtaláltam az igazit. Minden értelemben. Pózolgattam a tükör előtt, hogy mégis hogyan álljak elé..Elég ügyetlenül ment. Főleg a magassarkú csizmában járni. Hát ezt még szoknom kell. Utoljára a szüleim temetésén volt rajtam magassarkú. Hat éve. Elég rég volt...Na de mindegy is. Semmi nem vonhatja el a figyelmem. Újra felelevenítettem magamban a hangját, és ahogy rámnézett. Biztos nem vagyok közömbös számára. Órákat járkáltam mire tűrhetően tudtam menni a csizmámban, úgyhogy elindultam a bárba.

-Két Mojitot kérek ahoz az asztalhoz. Ha lehet gyorsan! Nem érek rá! -mondtam affektálva ahogyan tegnap a lány...Clara épp háttal volt, és amikor felém fordult elakadt a lélegzete. -Úristen Elo gyönyörű vagy!-mondta elképedve. Valószínűleg sosem látott még ilyen hiányos öltözetben.Rámosolyogtam. -Most te komolyan a főnök miatt csinálod? -kérdezte aggódóan. -Hát persze. -kacsintottam rá. -Elo sajnálom, de nincs esélyed nála! -vágta rá lesütött szemmel. - De van esélyem nála! Tudom! -mondtam sértődötten. - Figyelj Elo ez egy negyvenhez közeledő férfi... Én megértem hogy hiányoznak a szüleid, meg minden...de...te még csak huszonegy vagy...és ezt úgy hívják hogy apakomplexus. Ne keverd össze a szerelemmel. Elo neked csak hiányzik az apád! -mondta még mindig lesütött szemmel. Hogy mi van?! Hogy gondolhat ilyet rólam?! Én igenis szerelmes vagyok! Ez nem apakomplexus...Hanem szerelem első látásra!