2.rész

- Hé, Lia! Hová ilyen sietősen? - állított meg Matty a suli folyosóján.
- Jé, szia Matty! Nem is láttalak! Az udvarra megyek Hannához, nem jössz?
- Ó, de, ezer örömmel!

- Ő meg minek jött? Neki nem üzentem! - ugrott fel Hanna a földről, s idegesen toporgott a fűben.
- Bocs, összetalálkoztam vele a folyosón és megkérdeztem, hogy jön-e. Nem gondoltam, hogy titkos csevejt szeretnél velem folytatni.
- Nem akarok titkos csevejt folytatni csak őt nem hívtam és ennyi.
- Jó, hát ha ennyire zavarok akkor el is mehetek!
- Már tökmindegy. Maradhatsz.
- Milyen rendes vagy! - forgatta a szemét Matty, de miután egy gyilkos pillantást lövelltem felé abba is hagyta.

- Na szóval, arról van szó, hogy óra előtt meghallottam, hogy ma este egy Liam nevű srác bulit rendez egy helyen amit kibérelt és állítólag bárki mehet, akinek ez a fülébe jut. Úgyhogy arra gondoltam Lia, hogy elmehetnénk!

- Na nem, az kizárt! Én nem vagyok valami bulizós fajta és holnap amúgy is lesz egy csomó órám! Nem szeretnék hulla fáradtan végigszenvedni 8 előadást. De szerintem Matty szívesen el megy veled! Ugye Matty? - mosolyogtam szélesen a legjobb barátomra, hisz ez neki igazán csábító ajánlat lehet.
- Ne már Lia! Most miért kell ilyen ünneprontónak lenned? Egy kis bulizás nem árt meg! Elnézünk, ott leszünk egy kicsit és ha annyira elviselhetetlen akkor haza jövünk! Naa, légyszii, légyszi!! - kérlelt kiskutya szemekkel, de ezzel sem igazán tudott meghatni vagy rábeszélni erre a bulira.

- Várjatok! Ácsi van csajok! Azt mondtad Liam? Milyen Liam? Liam Cross?
- Mit tudom én milyen Liam! Liam és kész! Ennyit hallottam. - rángatta a vállát Hanna, s újra rám nézett azzal az édes kiskutya szemeivel. Milyen kár, hogy nem vagyok ennyire befolyásolható és, hogy nem hatódom meg ennyitől.
- Miért kérdezed Matty? - fordítottam el a szobatársamról a tekintetem.
- Hát ismerek egy Liam nevű srácot. Liam James-t. Vagyis személyesen még nem, mert még nem dugta be az orrát a szobánkba. Gőzöm sincs, hogy, hogy néz ki, csak a nevét tudom. De ha az ő bulijáról van szó, akkor tényleg el kéne néznünk, és Lia, neked is!

- Ne már srácok, nekem egyszerűen semmi kedvem hétköznap bulizgatni. Matty, te meg aztán pláne tudod, hogy nem is szeretek bulizni, úgyhogy ne erőltessétek! - kérleltem őket, de úgy érzem, most nem én fogok nyerni ebben a játszmában.
- Lia, basszus, egyetemisták vagyunk, néha jár egy kis szórakozás! Nem poshadhatsz állandóan a 4 fal között! És most még csak a tanulásra sem foghatod rá, mert holnapra még semmit sem adtak fel. Szóval gyerünk kislány, ne csináld ezt! Gyere el velünk!

- Milyen hasznom származhat ebből a buliból? - néztem rájuk szemöldök ráncolva.
- Hát lássuk csak! - kezdett bele Hanna. - Lehet ott fogod megtalálni életed szerelmét, akivel majd egy Hawaii-i kis szigetre mentek nászútra és akivel kis Liákat fogtok nemzeni!
- Hmm... Hanna, ez nem túl jó érv, mert konkrétan 0% esélyt látok ilyesmire.
- Hát ha így állsz hozzá szivi, akkor biztos is, hogy 0% esélyed van. Gyerünk már, egyszer élünk! Ne kelljen már azért könyörögni, hogy egy kicsit elgyere velünk szórakozni!

- Ahhhhhhh. - sóhajtottam egy nagyot, miközben leültem a padra. - Tudjátok mit? - szólaltam meg néhány pillanatnyi kínos csend után, s láttam, hogy mindkettejüknek azonnal felcsillan a szeme. - Estig még van egy kis idő és ígérem, hogy átgondolom! Nem mondom azt, hogy biztosan elmegyek, de azt sem, hogy nem! Csak estig adjatok egy kis haladékot, hogy átrágjam magam ezen. Ha szerencsétek van, akkor elmegyek, ha meg nem, akkor elmentek ti ketten. Oké?
- Nem túl jó válasz, de azt mondom oké! És te Hanna, mit mondasz? - kérdezte tőle Matty.
- Jó jó, legyen!

Nem értem, hogy miért nem tudnak ezek ketten elmenni abba a buliba. Tök feleslegesnek érezném magam, sőt csak őket is lehúznám azzal, hogy nem tudok szórakozni. Mert ez az igazság. Nem tudok szórakozni! Egyszer elmentem Matty-vel egy buliba, ahol mindenféle srácok le akartak tapizni és totál bepánikoltam. Amikor valaki hozzám ér, mindig eszembe jut az a bizonyos karácsony este. Az az este örökre megutáltatta velem a karácsonyt és a fiúkat is.

16 éves voltam, ő meg 18. A bátyám legjobb haverja. Olyan volt nekünk, mint ha a családunk tagja lenne. Én is nagyon kedveltem, sőt hosszú-hosszú ideig szerelmes is voltam belé. Aznap este meghívtuk vacsorára, hisz évek óta ez volt a szokásunk. Mindig velünk töltötte a karácsony első napját és ez ellen senkinek sem volt kifogása. A szüleim elvonultak pihenni, a bátyám az udvaron tevékenykedett valamit, mi pedig ketten maradtunk a nappaliban. Először mindenféléről csevegtünk, majd amikor fáradtságra hivatkozva felálltam a kanapéról, utánam jött, s óvatosan hátulról átkarolva a derekam, belesuttogott a fülembe.

- Gyere velem Lia, szeretnék neked adni valami különleges ajándékot! - s ezt olyan lágyan és kedvesen suttogta a fülembe, hogy hirtelen az egész testem libabőrös lett. Szerettem ezt a srácot, de ő sosem tekintett másképp rám, csak úgy, mint a legjobb haverjának a kishúgára.
- Mit szeretnél adni? - kérdeztem tőle, miután sikerült szabályosan lélegeznem. Igazán kíváncsi voltam, hogy mit szeretne nekem ajándékozni. Abban a pillanatban még úgy gondoltam, hogy az életem legszebb karácsonya, de aztán nem sokkal később rájöttem, hogy az volt életem legrosszabb karácsonya.

- Olyan gyönyörű vagy ebben a ruhában Lia! - mormolta a fülembe, miközben finom csókokat lehelt a nyakamra. A szívem hevesen és szabálytalanul kezdett el verni az érintésére, s finom csókjaira, amivel egyre lejjebb és lejjebb haladt. Mikor végül felfogtam, hogy mit is csinál velem, akkor már a melleimet kezdte el tapogatni, s nagy erővel eltoltam magamtól.

- Állj le Steven! Mit csinálsz?! Ajándékot akartál nekem adni! - förmedtem rá, miután sikerült eltaszítanom magamtól.
- Épp azt teszem Lia! Gyönyörű vagy! Olyan gyönyörű vagy! - s újra magához vont és megcsókolt. Engedtem neki. Végigsimított nyelvével az alsó ajkamon, mire résnyire nyitottam a számat, hogy utat engedjek a kalandvágyó nyelvének. Egyre mohóbban csókolt, s keze egyre lejjebb siklott a testemen, de megint úgy éreztem, hogy ez túl sok, hogy túl messzire megy. Én ezt nem akarom. Erősen ellöktem magamtól, de újra rám vetette magát és...

- Lia, Lia, jól vagy?? - hallottam, amint Hanna szólongat, de csak nagyon nehezen tudtam kinyitni a szemeimet. Éreztem, hogy sós víz folyik le az ajkaimra, s rájöttem, hogy ezek a saját könnyeim. Gyorsan letöröltem, hogy Hanna meg ne lássa, s próbáltam tiszta hangon megszólalni.
- Persze, jól vagyok, csak elaludtam és rosszat álmodtam. Ne aggódj!
- Ohh, csak egy rossz álom?
- Ühüm! - bólogattam. Bárcsak ez az egész valóban csupán egy rossz álom lenne és nem a valóság, ami folyton utolér akárhányszor behunyom a szemem. Még így 3 év után sem telik el egy olyan éjszaka, hogy ezek a képek ne villannának be, s ne tennék tönkre az estémet.

- Szóval, gondolkodtál az esti bulin? Már csak 3 óra és kezdődik! Ugye jössz? Légysziiiiii!
- Igen, el megyek! - ugyan nem gondolkodtam rajta, de most még is úgy látom, hogy az lesz a legjobb, ha kimozdulok a szobából. Nem szeretnék újra visszacsöppenni az álmomba, úgyhogy megpróbálom jól érezni magam ezen a bizonyos bulin.
- Úristen, de jó! Ez nagyon klassz Lia! - ugrándozott örömében és még egy puszit is nyomott az arcomra. Picit összerezzentem, de hamar el is hessegettem a csúnya emlékeket, hiszen ez csak Hanna volt.

- Szerinted ez a ruha jó lesz? Nem túl kihívó? Nem mutat túl sokat? Vagy egyáltalán nem illik egy ilyen bulihoz? Na és a hajam? Nagyon gáz így? A sminkem? Illik a sminkem a ruhához? Nem szeretném ha valami stílustalan kis bohócnak néznének vagy ilyesmi!
- Állj már le Hanna! - kuncogtam rajta, hisz be nem állt a szája és ide-oda járkált a szobában. - Úgy készülődsz erre a bulira, mint ha valami óriási mega-giga-hiper-szuper partiról lenne szó.

- Talán mert arról is van szó! Na, de mondj már valami használhatót is! Jó ez így? Vagy keressek egy másik ruhát?
- Nagyon jó vagy így Hanna! Csak semmi pánik, te leszel ott a legdögösebb csaj, a pasik dögleni fognak érted!
- Hát azt kétlem! Főleg, hogy te is jössz! Mind téged fognak bámulni!
- Ja, főleg, hogy alaposan elrejtettem mindenemet veled ellentétben! 
- Mi van? Ugye nem ebben a cuccban akarsz jönni? - nézett rám kikerekedett szemekkel, amire én csak nevetni tudtam.
- De igen! Arról nem volt szó, hogy ki is kell öltöznöm! Hadd menjek ebben, kérlek! Ez nekem így tökéletesen megfelel!

- Az lehet, hogy neked megfelel, de így biztosan nem jöhetsz! Lia, az ég szerelmére, egy buliba megyünk és nem a sarki boltba! Na nyomás és vegyél fel valami dögöset! A konyhában várlak, úgy hallom már Matt is a hűtőben kotorászik, valakinek le kell állítania, mielőtt felzabál mindent!
- De Hanna! Én nem akarok...
- Semmi de! - vágott a szavamba, majd ott hagyott tanácstalanul a szoba közepén.

Nos, ha nem álltam fél órát a szekrény előtt úgy, hogy csak bámultam bele és semmihez sem nyúltam hozzá, akkor egy percet sem. Vagy kétszer Hannáék is beszóltak, hogy igazán csipkedhetném magam, de egyszerűen semmi ötletem nem volt, hogy mit vehetnék fel. Van néhány csinos ruhám, de nem igazán szeretem őket. Legszívesebben ebben a farmeres összeállításban mennék el, de Hanna ragaszkodik hozzá, hogy valami értelmesebbet húzzak magamra. Hát jó, megpróbálom, de ha rosszabb lesz, mint ez a nadrágos dolog, akkor majd őt fogom hibáztatni.

- Na izé... Ezt tudtam magamból kihozni, remélem megfelel az elvárásaidnak drága Hanna! - toppantam be úgy 50 perccel később a konyhába, mire nagy nehezen kiválasztottam ezt a nem túl hosszú ruhát. Kicsit feszengtem attól, hogy többet mutat a lábamból, mint kellene, de amiket felpróbáltam, azok közül ez tűnt a legalkalmasabbnak. A hajammal kicsit megszenvedtem, míg be tudtam úgy állítani, hogy értelmesen nézzen ki, de azt hiszem összességében még magamnak is tetszettem a tükörben.

- Viccelsz csajszi?? Ez valami iszonyat dög! Imádom ezt a ruhát, tuti, hogy le fogom valamikor nyúlni!
- Matty, te mit gondolsz? - néztem rá kíváncsi tekintettel, mert láttam rajta, hogy kicsit meglepődött.
- Szóhoz sem jutok Lia! Ez valami.... Valami... Hmm.. Nos, valami elképesztően nézel ki! - hálásan mosolyogtam rá, hisz az ő véleménye nagyon fontos nekem.
- Nos, akkor ha mindkettőtöknek megfelel a kinézetem, akkor akár el is indulhatnánk!
- Egy perc, hozom a táskám és mehetünk! - táncikált be a szobába Hanna, majd el is indultunk az éjszakába.

~ Folytatás következik ~