Napok teltek el, mióta láttuk Yoongit. Azóta se híre se hamva nem volt az exemnek. Remélem nem is lesz, csak újabb nyűg lenne.
Szép napos időre ébredtünk Reijel, igaz a hétfő nem egy pompás nap általában, de fő a pozitív nézet, nem igaz?
Szokás szerint reggeli futásra indultam barátnőmmel, aki először nem igazán tűnt boldognak az ötlettől. Ennek hatására elég morcosan „nyújtott” velem a jónak ígérkező kis mozgásunk előtt.
- Én nem erre vagyok kiképezve. - nézett rám csúnyán, mire elnevettem magam.
- Hát.. mostantól pedig ki leszel. Fontos a mozgás. - mosolyogtam rá.
- A zsírjaim nem könnyen égnek el. - csapott a combjaira, majd felszegezte az állát. - Nézzük, mit hozunk ki ebből. - csapta össze később tenyerét kihívóan.


- Nos, akkor a 3 kilométert célozzuk meg. - kacsintottam rá, majd folytattam – Az erdő tökéletesen ki van taposva nekünk, ezért bírd tartani a tempóm. Gyerünk, Rei. - indultam meg.
Barátnőm határozott kurjantással utánam eredt. Kezdetben felvettem egy lassabb tempót, hogy ki lehessen bírni elejétől a végéig, s fokozatosan növeltem a gyorsaságot.


Az erdő a nyár közeledtével egyre szebb látványt nyújtott futás közben. Teljesen kikapcsolta az elméd, nem is kívánhatnék ennél természetesebb élményt. Ahogy egyre jobban hatoltam beljebb, fel sem tűnt Rei lihegésének megszűnése. Hirtelen lelassítottam, hogy lecsekkolhassam, mégis mit csinál, de senki nem volt körülöttem.


Eközben Rei:
Az elején még remekül követtem Ren lépteit, ám elkalandoztak a gondolataim, és az egyik elágazásnál elkanyarodtam a rossz irányba. Kétségbeesetten tekintettem végig a fák között, de egy lélek sem volt ott rajtam kívül. Mérgemben csak a fejemet fogtam.
- Gondolkodj Okazaki… Gondolkodj…
Újra körbenéztem. Egy rejtekhelynek tűnő bokor tűnt fel mellettem.
- Talán van még remény.. - suttogtam magam előtt, és átmásztam a faágak közt.


Úgy tűnt a sziget széli tisztáson kötöttem ki. Itt is kitaposott út vezetett valahova, bár nem találtam vonzónak az ötletet, mégis ezt véltem az egyetlen lehetőségnek, ha már nem hoztunk magunkkal telefont, mert minek?! Így jár az ember, ha nincs felkészülve ilyen eseményekre.


A titkos átjárótól nem messze hangokat hallottam. Egy nagyobb tuja mögött bújtam el, nehogy észre vegyenek. Két srác gyakorolt tánclépéseket. Olyan ismerősnek tűnt az egyik, mintha már láttam volna valahol…
- Szerintem tartsunk szünetet. - állt fel a fekete pólós, mire nyújtózott egyet.
- Sose fogok igazán beilleszkedni, ha félvállról veszem az egészet. - állt fel a fekete hajú is.
- Honnan veszed ezt? Remek táncos vagy! A szünet az szükséges néha. Alig várom a mai óránkat is. - nevetett fel a srác.
Amikor oldalra fordította az fejét, minden beugrott. Taehyung. A másikat életemben nem láttam még. Ám az a bunkó fajankó kitűnik a tömegből.


Vissza Renhez:
Minden ösvényt végig futottam Rei után kutatva. Fogalmam sincs merre mehetett, egyáltalán hol váltunk szét. Elfogott a bűntudat. Ez mind az én hibám. Fenébe a testmozgással, ha közben elvesztem a legjobb barátnőmet! A kis átjárón nem ellenőriztem még a terepet. Egyetlen esélyemet láttam benne, így átmásztam.
Bingó! Rei egy bokor mögött rejtőzködött, valamit élesen figyelt. Sietős léptekkel rohantam a háta mögé, majd befogtam a száját, nehogy kiáltozni kezdjen. Kezdetben riadtan rúg-kapálódzott, majd mikor észrevette, hogy csak én vagyok az, lehiggadt.
- Hol a fenében voltál? - suttogott mérgesen.
- Én is ezt kérdezem tőled. - majd megölelgettem örömömben, közben mutatóujját a számra helyezte. Kérdően néztem rá, ekkor háta mögé mutatott. Két srác szórakozott valami összehordott, nagy rakás körül.
- Az egyik Taehyung. Yoongi haverja. A mellette állót nem tudom behatárolni. - magyarázta titokzatosan.


Tanulmányozni kezdtem az illetőt. Ismeretlen, de mégsem. Izmos felsőtestén az izzadtság cseppek csillogtak a felkelő nap sugaraiban. Haja nedvesen is csábítóan tapadt a nyakára, füleire, s arcára. Várjunk csak… Hogy bírok beszélni így egy idegenről?! IJESZTŐ. Megijedek saját magamtól.


- Szerintem el kéne mennünk. - böktem meg Rei vállát.
- Ren, tiszta izgalmas ez! Hátha mondanak valami érdekeset, maradjunk méég. - pislogott kiskutya szemekkel.
- Ennek nem lesz jó vége, na gyere. - ragadtam meg a karját, mire nem hagyta magát, és elkezdtünk kötélhúzósat játszani. Ez az apró móka addig fajult, míg rá nem léptem egy faágra, ami hangosat reccsent. Lefagytunk. A fekete hajú koreai srác hátranézett. Reijel ijedten néztünk össze, majd sikerült elmenekülnünk, mielőtt feltűnt volna a két srácnak a jelenlétünk. Bár lehet észre is vettek.


Az izgalmas reggeli kiruccanásunk után a munka következett. Keresztapámmal lebeszéltem a teendőket, Rei hivatalosan is nála dolgozhat, velem együtt.
- Izgulsz? - kérdeztem a bejárat előtt.
- Neem. Én aztán remekül vagyok! - nevetett fel hisztérikusan.
- Túl jól ismerlek ehhez. Rei, nyugi. Mindig mosolyogj, légy kedves és türelmes. Ennyi az egész.
- Főleg, ha egy méregzsák a legjobb barátnőd. Én aztán olyan halál nyugodt leszek, hogy maga Joker is megirigyel. - villantott felém egy mosolyt, közben belökte az ajtót,s előre vágtatott. Nem értettem a hasonlatát, de rendben van.


 Sikeresen találkoztunk keresztapámmal, ki nagy vidáman fogadta Reit, ezzel nem is volt gond. Viszont a munka.. barátnőmnek még van mit csiszolnia a modorán, és a türelem sem igazán jeleskedett az első nap. Gondoltam csak idő kell neki, hogy megszokja.
Igazam beteljesült. A nap végére egész aranyos módba váltott, ami lenyűgözött elsősorban engem, aztán a vendégeket.


Este hét óra tájt érkeztünk haza. Rei fürödni indult, így nekem volt lehetőségem pihenni az ágyamon végigdőlve. Yoongi járt a fejemben. Minden körülötte forgott, képtelen voltam másra koncentrálni. Miért van itt? Mit csinálhat? Ki az a lány, akivel együtt volt? Telis-tele kérdésekkel forgolódtam.


Idegesen a tükörhöz sétáltam, majd végigmértem saját magam. Mi lehet abban a lányban, ami bennem nincs? Ő miatta hagyhatott faképnél? Á, biztosan azóta sok nővel volt együtt. Mondjuk két év nem sok idő, ha úgy nézzük. De most minek is agyalok ezen? A fenébe is, azt hiszem szükségem van egy kis sétára.


A városközpont közelében lévő részen frissítettem fel magam, mikor egy épület előtt megtorpantam. „K&Q Egyesület”. Nagyot nyeltem, próbáltam nyugodt maradni. Az a hely, ahol magamra találtam. Most itt találom egy eldugottabb helyen. Hol az a nagy fényűzés és pompa, ami tükrözte a nevet? El akartam menni onnan, de valami azt súgta, be kéne lépnem azon az ajtón.


A hely kellemes meleget árasztott, bár még tél sem volt. Nyugodt, és hangulatos előtér fogadott, ahogy beléptem. Egy molettebb nő ült a regisztrációs pultnál, alig vette észre a hangos ajtócsapódást, pedig aztán zengett tőle a hely. Valami régi típusú lehetett.


Lassan odacammogtam az asztalhoz, s megköszörültem a torkomat. A nő álmos tekintettel nézett fel, mire felcsillantak a szemei, majd elmosolyodva húzta ki magát.
- Mi szél hozott erre, ilyen késő este… - rá nézett a monitor digitális órájára – pontosabban fél nyolckor?
- Igazából csak szerettem volna megtekinteni a helyet.. és a tánctermet.
- Szeretnél hozzánk csatlakozni? - vált hirtelen izgatottá.
- Én-
- Szuper! Akkor körbe is vezetlek! -pattant fel a székből, majd bájosan belém karolt és A-tól Z-ig végig rángatott az alsó szinten.


- Nos ez lenne a tánctermünk. - mondta Athena, a mosdónál végre bemutatkoztunk. - Itt szoktunk gyakorolni, fejlődni, bár eléggé necces a helyzetünk. Senki nem szeretne csatlakozni, a szponzorálás pedig nem kis költségvetés. Örülünk, ha a placcot életben tudjuk tartani.
- Értem. És.. - biccentettem elém. - Ők egy csapat?
- Csapatnak nem igazán nevezhetném, de egy összeszokott társaság. Naponta összejárnak táncolni pár órát, de a szabadidejükben is gyakran találkoznak. Na meg persze én is folyton velük tartok. - kacagott fel.
- Aha… - mértem fel a gyakorló brigádot. - Miért K&Q lett a nevetek? Úgy tudom létezik egy ilyen nevű táncakadémia.
- Igen, de ennek más jelentése van. Nem Kings & Queens a rövidítés jelentése, hanem Kiss & Quater.
- Csók és Negyed? - vontam fel a szemöldököm.
- Ha csatlakozol, meg fogod érteni. - vigyorogva kacsintott felém egyet.


A kis párbeszéd után a többi embert figyeltem. Mozdulataik ütemesek és erősek. Minden lépés egyszerre történt, ami igazán lenyűgözött. Athena elmondása szerint, egy éve alakultak meg. Ahhoz képest olyanok, mintha sok-sok éve táncolnának már együtt.


A négy egyéniség egymás mellé sorakozva mértek fel. Komoly tekintettel néztem mindegyikőjük szemébe, majd Athena csilingelő hangjára lettem figyelmes.
- Srácok, jó hír! Bemutatom nektek újdonsült tagunkat-
- Renita Blue vagyok. - fejeztem be a nő monológját.
- Szóval friss hús érkezett hozzánk. Remek. - vigyorodott el gonoszan a vöröske.
- Ne légy ilyen Crystal, hisz tudod ki Ő. - Meglepődve figyeltem a csaj mellett állót.- Te is a táncakadémiából jöttél. „K&Q” - lépett előbbre, majd elmosolyodott. - Bárhonnan felismerem a Perfection csapat tagjait.


Elég sok időt töltöttem ott a egyesületnél, mert már tíz óra is elmúlt. Rei remélem elaludt, vagy legalábbis nem vette észre, hogy szó nélkül leléptem itthonról. Amilyen ideges tud lenni, nem szívesen kezdenék el magyarázkodni ilyenkor.
- R.E.N. - harsogott a lakás a nevemtől.


Rei a zongoránál ült, és eléggé morcos fejet vágott. Kínos vigyorral léptem beljebb, mire egy hosszabb sóhaj hagyta el barátnőm száját.
- Rei, figyelj-
- Nem! Te figyelsz most rám! - csapta le a zongora tetejét, majd felállt, s hirtelen gyorsasággal előttem termett.


- ÚGY AGGÓDTAM ÉRTED! - kapott az arcához, mintha hirtelen egy doramába(megj.: a dorama másnéven koreai dráma) csöppentünk volna.
- Itt vagyok épen és egészségesen, szóval..
- És nem akarsz nekem valamit mesélni? Hm? Hm? - nézett rám szúrós tekintettel, csípőre tett kezekkel.


- Ha azt akarod, hogy kapjak egy szívrohamot a nézésedtől, folytasd. - Rei erre abbahagyta a drámázást.
- Mindenhol kint van már a hír.
- Mi?
- Visszatérsz a tánchoz, Ren?
Még a vér is megfagyott bennem, mikor ezt megkérdezte.

2. rész VÉGE.