Nem is kutakodom tovább állások után, azonnal hazasietek, hogy elújságolhassam a hírt
Noah-nak.
- Noah, Noah!! Képzeld! - rontok be az ajtón lihegve, olyan boldog vagyok, hogy azonnal el
akarom mondani neki a jó hírt. - Héé, gyere már! Hol vagy? - kiabálok még mindig, miközben leveszem a táskát a nyakamból, a kulcsomat pedig felakasztom a helyére.

- Itt vagyok már csak ne kiabálj! - csoszog ki végre kómás fejjel egy szál melegítőnadrágban, ugyanabban, amiben reggel itt hagytam. Úgy sejtem, ahogy én elmentem, ő visszafeküdt aludni
és most biztosan mérges, amiért felébresztettem.

- Képzeld! A mai napilapban megakadt a szemem egy bébiszitterkedős álláson! Azonnal
felhívtam a számot, ami meg volt adva és azt mondta a pasi, hogy holnap délelőtt személyesen találkozzunk, hogy még több dolgot megbeszélhessünk, ami azt jelenti, hogy nagy eséllyel megkapom az állást! Érted, Noah? Lehet, hogy holnaptól végre lesz munkám! - ecsetelem neki boldogságom forrását, s közben végig fülig ér a szám, s kezeimmel is úgy hadonászom, akár
egy őrült.

Eközben Noah csak némán bambul rám, még csak egy halovány mosoly sem jelenik meg a
szája sarkában, ami az én hangulatomat is azonnal lelombozza.
- Na, nem mondasz semmit?
- Hát ez mind szuper és jó, csak mi van, ha ez az egész egy átverés?
- Már miért lenne átverés? - kérdezem egy kissé mérgesen. Miért kell neki azonnal ilyen
negatívnak lennie? Miért kell egyből arra asszociálni, hogy ez csak egy kamu állásajánlat?

- Manapság az ember már sosem lehet benne biztos, hogy amit az újságokban, tévékben
vagy az interneten lát, az valóban igaz-e. - meglepődöm Noah szavain, talán még egy pillanatra
a szám is tátva marad, de aztán becsukom, majd újra kinyitom, hogy megszólaljak.
- De ebben biztos vagyok, hogy igaz! Hallottam a pasi hangját, nagyon rendesnek tűnik és
szerintem egyáltalán nem kamu! - próbálok érvelni, hogy Noah elhigyje, legalábbis egy pillanatig elgondolkozzon azon, hogy nem biztos, hogy csak átverés.

- Komolyan, Jam? Komolyan abból akarod megítélni, hogy kamu vagy nem, hogy milyen volt
a pasi hangja? Neked egy cseppet sem fura az, hogy eleve egy bébiszitteres állást egy csávó
ajánl fel? Mert nekem már kapásból ez elegendő okot ad arra, hogy kételkedjek benne!

- Már miért ne adhatna fel egy ilyen hirdetést egy férfi? Talán egyedülálló apák nem léteznek?
Lehet, hogy elvált a feleségétől és nála maradt a gyerek! Vagy az is lehet, hogy meghalt a
felesége, vagy az is lehet, hogy még mindig van felesége, csak éppenséggel a pasi száma volt megadva! - pattanok fel idegesen a kanapéról, s az előbbi nagy boldogságomnak már hűlt helye sincs. Noah néha annyira el tudja rontani az ember kedvét...

- Jó, lehet, hogy igazad van! De néha egy kicsit reálisabbnak is kell lenni, nem szabad azonnal mindent elhinni! Ne légy naiv, ne örülj előre, mert sosem tudhatod, hogy mit hoz a jövő! Ki tudja
mi lesz holnap..
- Ne! - vágok Noah szavába, mert most már kezd egy kicsit sok lenni. Csak annyit vártam
volna tőle, hogy azt mondja, örül, amiért végre van egy munka kilátásban.. Ehelyett azonnal
nekem vágja a bölcs és okos gondolatait, meg a negatív hozzáállását.

- Én legalább próbálkozom! Legalább holnap elmegyek egy állásinterjúra, míg te egész nap csak
a telefonodon meg a laptopodon lógsz és azzal az ismeretlen fazonnal dumálgatsz! Érdekes,
őt nem kérdőjelezed meg? Honnan tudod, hogy ki ő valójában, ha sosem találkoztatok? - bukik
ki belőlem dühömben, de amint kimondom ezeket, rögtön meg is bánom. Nem szabadott volna
ezt Noah fejéhez vágnom, de egyszerűen annyira felhúzott, hogy képtelen vagyok fékezni az indulataimat.

- Ne haragudj! - ülök vissza mellé, s azonnal bocsánatot kérek, miközben a szememet az ölembe helyezett kezeimre szegezem. - Annyira sajnálom, nem szabadott volna ezt mondanom, csak a pillanat hevében járt a szám! - tördelem az ujjaimat, rám sem merek nézni Noah-ra,
- Nem haragszom... Én is egy tapló vagyok, amiért nem örültem neked.. Nézd, tényleg azt gondolom, hogy nem 100%-osan megbízható egy ilyen hirdetés, de remélem, hogy nem nekem
lesz igazam!

- Igen, azt én is remélem! - nézek ezúttal most már a szemeibe, mire halványan elmosolyodik. Éppen itt volt az ideje! - Mindenesetre holnap elmegyek arra az interjúra, aztán majd kiderül, hogy igaz volt-e vagy sem!
- Ne kísérjelek el?
- Dehogy, semmi szükség rá! Egy kicsit ugyan messze van, és még azt sem tudom melyik
vonattal jutok oda, de utána nézek mindennek!

- Jól van, de nagyon vigyázz magadra, tényleg annyi őrült van az utcán! - bújik oda hozzám és szorosan megölel. Jól esik, hogy félt, és tudom, hogy rá bármikor, bármiben számíthatok.
- Vigyázni fogok! - nyomok egy puszit az arcára, aztán elviharzok a szobámba, hogy
megnézzem, miként jutok el arra a bizonyos interjúra.

~ Folytatás következik... ~