Itt kérhetsz cserét vagy szólhatsz hozzá az oldal híreihez  ha
   szeretnél. Véleményezd a simses sorozatok újabb részeit és
   beszélgess a többi sims fannal. A minichatben  segítséget is
   kérhetsz, valamint üzenhetsz a szerkesztőnek is.



Használsz letöltött egyedi tartalmakat?
                         
Összes válasz: 505

Itt azokat a képeket láthatjátok amik legutóbb kerültek feltöl-
tésre az oldalra. Ezek a képek a szerkesztő fotói,illetve más,
sims fanok  beküldött képei.  Neked  is  van lehetőséged be-
küldeni képeket emailben: tiffanysims@citromail.hu





   Az oldal egyetlen szerkesztője: Tiffany Sims
   Email címe: tiffanysims@citromail.hu
   Az oldal nyitott: 2012.04.15.-én.
   A nyitás óta rekord látogatottsága: 868 látogató
   Mikor? 2017.01.28
   Design: Saját / Ucoz kód: Brielle




Viv, ClaraAmy, Tiffany



Ezek a  weblapok  az  oldal csere partnerei. Ha  szeretnéd,
hogy a te oldalad is kikerüljön ide,akkor a chatben kérhetsz
cserét. Az oldalad témája bármilyen lehet, szabad hely vég-
telen.Ha az oldal több hónapig nem frissel, lekerül a cserék közül. Magyar és külföldi oldalak számára is!                      











Online összesen: 3
Vendégek: 3
Felhasználók: 0






 

Ingyenes webtárhely uCoz





2.rész






Furcsa álom vette kezdetét az éjszaka folyamán. A földön ébredtem, fel sem fogva mi történik. Azt se tudtam pontosan, hogy álmodok vagy sem. Az erdő közepén találtam magam egyedül a sötétben, hallgatva a csendet. Lassan felnyomtam magam ülő helyzetbe, s négykézláb tápászkodtam fel a fűből. Körbe néztem magam körül, mindenhol fák, cserjék, virágok, egyenesen a semmi közepén. Egy angyal szoborral találkozott tekintetem. Ugyan abban a pózban helyezkedett el, amiben én is voltam jelen pillanatban. Mintha hirtelen a gyerekkori énem jelent volna meg előttem. Bár ahogy belenéztem a kifaragott üres szemekbe, teljesen más emlékem jelent meg. Mondjuk úgy, nem is igazi emlék. Egy elfeledett esemény, ami újra üldözőbe vett.


Keresztanyám sokszor olvasott egy számomra különleges könyvet kiskoromban. A borítón nem állt se cím, se író, csak a történet. Egy lányról szólt, akit megáldottak különleges erőkkel. Vámpíri életet élt, fejlesztette képességeit, tudását halmozta más nagy ősvámpíroktól, akik segítették őt is naggyá válni.Vámpírkirálynőként emlegették. Bár sorsa nem végződött jól. Rachel mindig szép véget mesélt róla, hogy bennem tartson egy jobb reményt, miszerint bármi sikerülhet annak, aki tesz a végzetéért. Ám a könyv előkerült évek elteltével. Újra elolvastam, ezzel feléleszteni az emlékeket, amikor teljesen magam alatt voltam. Nem kellett volna.
A vámpírnőt elöntötte a hatalomvágy, kihasználta képességeit mindenkin, aki mozogni képes volt, ezzel terrorban tartva a simeket. Lelke teljesen megromlott, amin már segíteni nem lehetett. Egy fajtársa végzett vele, Ő még nagyobb erőre tett szert a cselekedetével, de megmentette egy egész város életét a gonosztól. Hősként nevezték, a nevét egyszer írta le a szerző.


A gyötrő álomból a telefonom ébresztője ugrasztott ki. A vámpírnő története rengetegszer emlékeztet arra, hogy minden személyiséget önmagáért lehet szeretni, nem azért, ami neki van. Egyenlően kell kezelni a környezeted. Mégis hátba döftek. Mire felfoghattam volna, már más emberként viselkedtem a körülöttem lévőkkel, hogy beilleszkedhessek, hogy megfeleljek nekik. Persze ezt nem vallom be magamnak, amikor realizálom mennyire egyedül vagyok ebben a simekkel teli világban. Másokat hibáztatok, mikor ugyanolyan hibás vagyok, mint ők.


Akárhogy is, örültem, hogy elköltöztem. Az egyetlen, amit tényleg bánok, hogy Kaileyt is elveszítettem. Én miattam bántak úgy vele, mint egy bábuval. Szerettem a társaságát, bármit megoszthattam vele, és ő is velem. A húgom elvesztése változtatta meg a gondolkodásom, tulajdonképpen ez irányította az életem. Lehet ez vezetett Kai feldühítéséhez. Amíg ő maga el nem mondja, addig csak a találgatások nyernek igazat. Már öt év telt el, és nem tudtam túllépni rajta. Egy új környezet nem biztos, hogy segít felejteni, mellé újrakezdeni mindent. Van akinek tökéletesen sikerül, van akinek félig-meddig megoldódnak a dolgok, végül vannak, akiknek reménytelen.


Amint elkészültem a munkához, eldöntöttem magamban valamit. A héten átrendezem a házat kicsit, hátha ezzel is elűzöm a gondolataimat, minden, ami régi, azt elégetem. Nem hagyom, hogy a múlt terrorizáljon. Nem lenne értelme Forgotten Hollowba élni. Teljesen hozzászoktam a látványához, kezdem otthonosan érezni magam. Normális életet fogok élni, zavartalanul, és akciómentesen.


A könyvtár ajtaját kitárva megpillantottam Rosabellat, aki a könyvespolcok közt kutakodott. Körülbelül kilenc óra tájt nyitunk ki, s egészen délután ötig dolgozunk. Nem egy óriási hely, de van mit tenni nyolc órán keresztül. Ami meghökkentő, hogy sok helybéli sim tér be hozzánk nap, mint nap. Ez Forgotten Hollow gyöngyszeme, ahol mindent megtudsz a városról, a lakóiról, nem utolsó sorban a történelméről.


- Jó reggelt Rosa! - üdvözöltem az asszonyt jókedvűen.
- Jó reggelt, Kedvesem! - válaszolt vissza, majd helyet foglaltunk az asztalnál a napi teendők megtárgyalásához. - Mára nem sok rendezgetnivalónk lesz, inkább a látogatók kisegítése a mai cél.
- Ez remek, akkor lesz időm kutakodni? - csillantak fel szemeim.
- Természetesen, Mae drágám. - kacagott fel Rosa vidáman. - Ami azt illeti.. - hallgatott el pár pillanatra. - Találtam számodra egy érdekes könyvet. Egy dokumentum könyv a „természetfelettiről”. Ha jól emlékszem, ezen a területen keresgélsz valami után, nem igaz? - állt fel lassan, hogy elővehesse a táskájában lapuló bőrkötésű tárgyat, ami az egyik fotelben hevert. 
- Igazán nem kellett volna. - kezdtem el ellenkezni, de az objektum rég a kezemben pihent. - Nagyon szépen köszönöm, Rosabella. - mosolyodtam el hálásan.
- Cserébe beszámolót kérek majd, mire jutottál. - simogatta meg a vállam, s ment a dolgára. Egy ideig szorongattam a könyvet a kezemben, tele voltam izgatottsággal, mégis mit fogok benne találni. Ám tudtam, először dolgoznom kell.


Órák teltek el, a látogatók jöttek-mentek, hol tudtam aktivizálni magam, hol pedig csak bámultam arra, ami épp a szemem elé került.
Új könyvek érkeztek a könyvtárba, aminek egy új szekrény kellett, azt vizsgáltam kéken csillogó szemeimmel, mikor egy erőltetett torokköszörülés hallatszott a hátam mögött. Kíváncsian megfordultam az illető fele. Egy velem egyidős sim nézett rám hűvös tekintettel.
- Szia, segíthetek valamiben? - kérdeztem közömbös hangnemben.
- Ha Maeve Holbrooknak hívnak, esetleg. - húzta mosolyra ajkait. Szemforgatással fontam keresztbe karjaim. Hogy nem ismertem fel.
- Yost.
- Holbrook. - Nos, bemutatnám Dominick Yostot.


Dominick egy igazi seggfej, már elnézést a kifejezésért. Ez a srác az unokatesóm pasijaként lépett be az életembe.. körülbelül két évig, majd szakítottak. A részleteket nem ismerem. Annyi biztos, amíg együtt voltak, akárhányszor találkoztunk, nem a kedvességéről lett neves. Szerette tönkretenni a simek hangulatát, ahol tudott belém kötött, és tőle kaptam meg először nyilvánosan a „Másik bolygóról érkeztél” címmondatot. Szerencsére nem hívott ezért Aliennek vagy Idegennek, csakis Holbrooknak. A Maeve ritkán jött a nyelvére.
- Alig ismertelek meg smink nélkül, Holbrook. - tette zsebre kezeit a srác.
- Én meg alig az állítólagos izmaid nélkül. - „Maeve, ez totál gáz beszólás volt” gondoltam.
- Szemészeten mikor voltál utoljára? - nevetett fel enyhe gúnnyal a hangjában, majd egyik karjával befeszített pár pillanat erejéig. - Ezek izmok, Csillagom. Na de mit keresel Forgotten Hollowban? Nem Windenburgben a helyed? Építgetni a modell karriered?
- Nocsak, ennyire ismersz? - állapítottam meg lekezelően. - Bár nem eléggé, mert amiről beszélsz, annak rég vége. Akkor történt, mikor még Clementinával jártál. Pontosabban hat éve. 
- Talán azóta nem láttuk egymást, gondoltam nem változott sok minden. - vont vállat. - Szóval? Még nem adtál választ a kérdésemre.
- Úgy vélem nem kötelességem elmondani. Találgass. - A harciasság mindkettőnkben izzott, a visszavágások éleződtek, de mielőtt elkezdődhetett volna, közbeléptek.


- Dom, miért zaklatod állandóan a csinos lányokat? Kinek kellenél? - lépett oda kacarászva egy lila rövid hajú csaj, aki szintén korombelinek tűnt.
- Ő? Ugyan, csak egy ismerős arc Winderburgből. - legyintett laza mozdulattal.
- Á, a Holbrook csaj? Róla már meséltél. - tette vigyorogva csípőre a kezeit, majd elém állt felmérni. - Tényleg olyan, mint aki máshonnan érkezett. Mesélj a szépséged titkáról, Csillagom. - Teljesen úgy beszélt, mint Dominick, vagy egymás stílusát vették át, ettől függetlenül tartottam egy kicsit a simtől. Belső megérzés.
- Úgy néz ki mindenki ismer engem. - sóhajtottam. - És te vagy..? - néztem a lányra kérdően.
- Brianna Rhodes. - rázott velem kezet. Erős markolás. Fájt is egy picit. - Dom az egyik legjobb barátom, szóval ismerem, mint a rossz pénzt. Nyilván te is. Közös múltatok van hiszen. - tűrte füle mögé rövid tincseit. - Itt dolgozol? - tekintett körbe pár pillanatra.
- Egy ideje, igen. Sőt. - vigyorodtam el, mert közben arra gondoltam, hogy négy éve teljes munkaidős állásom van. Stabil életmód.
- De most akkor itt is élsz, vagy csak átutazóban vagy? - kérdezte a srác kissé feszülten.
- Itt élek, ha ennyire tudni szeretnéd. - böktem ki végül. - Nos, örvendtem Brianna a találkozásnak, Yost, neked kevésbé, de most mennem kell vissza dolgozni. Gondolom még összefutunk.
- Itt élünk, biztos vagyok benne. - kacsintott Brianna lelkesen. - Na, nem zavarunk. Jó munkát. Gyere Dom. - majd megragadta a srác karját és levonultak a lépcsőn. Tényleg velem történik mind ez?


Nap végére szerencsére nekiállhattam kutatni. Senki nem zaklatott, Rosa is már csak a zárás előtti papírmunkáját végezte.
Alig vártam, hogy belemerülhessek a könyvbe. Még ha nem is találok semmi hasznosat, érdemes a mesebeli részeit is kiderítenem, hogy összehasonlíthassam a valódi bizonyítékokkal. Őszintén szólva, a vámpírhölgyről szóló történet is lehetne igazi. Gyerekként állítani mertem, hogy amit leírtak, nem csak kitaláció. Legalábbis van valóság alapja. Rachel keresztanyám is támogatott, még Forgotten Hollowba is elhozott nyáron több napra, s napnyugtakor a szabadban „nyomoztunk” a vámpírok után. Vérfarkasokat is kerestünk, többször rámondtam egy-egy kóborló farkasra, hogy biztosan vérfarkas, mindjárt emberré változik. Mivel erősen hiszek ezekben a dolgokban, nem zárom ki a lehetőségeket. Hinni valamiben nagy szó. Utat ad az életedben, nem veszel el, előtted lebeg, megerősíti, hogy tenned kell érte, nehogy kialudjon.


Zárás után örömmel készültem haza, táskámban az izgalmas könyvvel, amiben rettentő hosszú, és részletes leírásokat találtam mindenféle nem simvilági lényről. Például a Növénysimek, amik virágokból vagy fák leveleiből születnek, aztán a húsevő tehén növény, amik képesek egészben megenni téged. Ám ezek még az első húsz oldalon kaptak helyet, a majdnem ötszáz oldalas könyvben.
Visszatérve a valóságba, amint kiléptem a kapun, Dominick hátát pillantottam meg. Egy férfivel beszélgetett rejtelmesen. Elkaptam a férfi pillantását, ki hamar rövidre zárta mondandóját, s invitálta Dominickot magával. Yost szeretett a baj körül ólálkodni, biztos voltam benne, hogy most is valamire készült. Kitudja micsoda társasága van most is.


Tisztes távolságból kezdtem el őket követni, imádkozva azért, hogy véletlenül se vegyenek észre. Fától fáig lopakodtam, mikor hirtelen megálltak. Sikerült addig is szusszannom, a magassarkú nem a kémkedésre lett kitalálva. Fel is merült bennem a kérdés, vajon miért csinálom ezt? Mae, nem fordulhatsz vissza. Valószínűleg el is tévednél. Folytatnom kell, amit elkezdtem. Titokban reménykedtem a természetfeletti megjelenésében, de Dominickban az emberi rosszaság rejlik, nem a misztikum.


Elvesztettem őket. Csak egy kicsit gondolkodtam el a tetteimen, erre pedig kámforrá váltak a célpontjaim. Azt se tudom merre jártam, túl sok kanyargós úton haladtam végig, ráadásul a város e területén nem jártam még. Mély levegőt véve indultam tovább a macskaköves járdán. A szürkület lassan átváltott estére, az utcai lámpák fényei világították be lépteimet.


A köd lassan leszállt, alig láttam valamit, az egyetlen ami eszemnél tartott, az ismeretlen felfedezése. Fáradtan, éhesen kószálva a sötétségben. Beleütköztem valamibe. Leguggoltam, hogy szemügyre vehessem mit találtam. Egy sírkő díszelgett előttem, úgy tűnik rég óta itt lehetett, a feliratok olvashatatlanok voltak rajta. Előhalásztam a telefonomat, bekapcsolva rajt a vakut, bevilágítottam a kőből faragott sírt. Amint a fény rávetődött, sírkövek halmai terültek el körülötte. Tátott szájjal figyeltem őket. Egy temető. Az erdő mélyén. A telefonom fényét tovább vezettem az útra, maga elé világítottam, ott pedig egy hatalmas villa tárult elém. Ha jól tippelek, Vlad lakik itt. Bár elég kihaltnak tűnik a hely.


Kép hatalmas szörny szobor védte Straud kapuját, nem tartott vissza a látvány. A körülöttem élő szörnyek sokkal borzalmasabbak, mint ezek. A látvány nem vonzott látogatókat, talán ezt volt a cél, mikor felépítették. Ellenben engem, ezek a helyek képesek csináltatni olyan dolgokat velem, amiket egyébként sosem tennék.


Egy pillanatra lehunytam szemeim, éreztem egy bizsergő energiát körülöttem, ahogy átveszi az uralmat rajtam, halvány fények siklottak át a semmiben. A Vámpírkirálynő jelent meg előttem, lehunyt szemekkel, ugyanabban a pózban, mint én álltam. Nem tudtam mire vélni, összezavarodva bámultam a sötétbe. A fekete-fehér kép foszlányokká vált, én pedig kinyitottam a szemem.


Egy magas, idős férfi jelent meg előttem. Kitudja mennyi ideje lehetett már itt, én pedig olyan lehettem, mint egy alvajáró.- Szép estét, Hölgyem. - szólított meg kedvesen az ősz hajú sim. 
- Engem keresett, hogy az otthonom udvarán várakozott? Nem vártam este vendéget, nem számítottam eme meglepetésre.
- É-én nem.. Eltévedtem és..
- Pedig rég óta itt él Forgotten Hollowban, nem? Elég gyakran látom Önt a könyvtárban.
- I-igen, ott dolgozom. - dadogtam halkan.
- Elnézést, ha megijesztettem. Szégyenlem magam, amiért nem üdvözöltem, amikor ideköltözött. Vladislaus Straud a nevem. Forgotten Hollow alapítójának leszármazottja.
- Maeve Holbrook vagyok. Windenburgből.

115