4.rész - Buli! Igen vagy nem?


Kapkodtam a lábaimat egymás után, már szinte szaladva siettem hazafelé.
A levegőt egyre szaporábban vettem, a pulzusom a magasba emelkedett én pedig csak abban
reménykedtem, hogy megúszom ennek a kimenőnek a következményeit. A lábam párszor
megbicsaklott amikor a cipőm sarka beakadt a járdák hézagjába, már tényleg csak az hiányzott,
hogy a bokám is kimenjen.


Félve és remegő kézzel fordítottam el a kulcsot a bejárati ajtóba, s már előre lejátszódott a
fejemben, hogy mi fog rám várni este. Igen este, majd ha apám elalszik. Kinyitottam az ajtót, ami
egyenesen a konyhába nyílt. A lakásban pizza illat terjengett, biztosan apám rendelte mert Karen
nem tud pizzát sütni. Csend van. Közelebb megyek a szobájuk ajtajához ami tárva nyitva volt,
ezután elmegyek a dolgozószoba felé ami csukva van. Odaraktam a fülemet az ajtóhoz,
ekkor hallottam, hogy apám gépel. Még mindig dolgozik -esett le egy  nagy kő a szívemről.


De akkor hol van Karen? -próbáltam kitalálni, s valahol abban reménykedtem, hogy még nem
ért haza. Ez lenne a jobbik eset, a rosszabbik pedig az, hogy már itthon volt csak elment
valahová és így rájött, hogy én valamerre lófrálok az ő engedélye nélkül.
Pár perc múlva ismét fordult a kulcs a bejárati ajtóban, amire én azonnal beszaladtam a
szobámba. Ez nem lehet más, csak Karen.


A fülemet rátapasztom az ajtóra, hallom amint a cipője kopog és egyre jobban közelít a
szobám felé, végül tovább megy. A szívem egyre hevesebben vert mert nem tudtam,
hogy rá jött-e a kimenőmre. Továbbra is hallgatózok. Hallom amint kinyitja a dolgozószoba
ajtaját és apámmal beszélget, majd azt mondja neki, hogy lekéste a buszt ezért a későbbivel
jött haza.  Húúúúh! -töröltem meg a homlokomat és végre fellélegeztem. Ezt megúsztam!
Micsoda mázlim van!


A nap hátralevő része nyugisan telt. Az egyik kedvenc íróm, Colleen Hoover könyveibe
olvastam bele immáron másodjára, de nem igazán kötötte le a figyelmemet mert egyre inkább a hétvégi
házibuli keringett a fejemben. Annyira jó, hogy a többiek mind ott lehetnek, csak éppenséggel
én fogom itthon a szobámban gugsolva hallgatni, amint ők odaát zenét bömböltetve buliznak.


Egyre jobban azon agyaltam, hogy hogyan álljak elő az ötlettel, végül arra jutottam, hogy lesz
ami lesz beszélek velük, egy próbát elvégre megér, hátha elengednek. Kibátorkodtam a
szobámból és odamentem apámhoz és Karenhez, akik éppen a nappaliban tévéztek.
-Apa? -kezdtem bele, neki akartam mondani, mert ha Karennek mondom az egyből
rávágja a nemet.


-Mondjad kincsem!
-Csak azt akarom kérdezni, hogy.. hogy Mark bulit rendez a hétvégén és engem is
meghívtak. Én is ott szeretnék lenni. Elmehetek?
-Persze! Menj csak nyugodtan! -felelte apám, én pedig meglepődtem amiért ilyen simán
ment minden, egyből elengedett.
-Várjunk csak Lenard! Tudod, hogy egy ilyen buli mennyi veszéllyel jár? Ezeknek a mai
fiataloknak arról szól a buli, hogy leisszák magukat a sárga földig, üvöltöznek és a 
legrosszabb, hogy drogoznak is! -szólt közbe, hogyan is gondoltam én, hogy ilyen
simán megy minden.


-Nem hiszem, hogy Mark ilyen lenne. Szerintem csak egy sima házibuliról van szó
ahol üdítőt isznak, esetleg egy kis sört, pizzát vagy chipset esznek és zenét hallgatnak.
-Ahogyan apa mondja! -bólogattam.
-Majd talán máskor elmehetsz, de most biztosan nem! -vágta rá azonnal. -Hidd el Lenard,
jobb ha nem megy el erre a bizonyos bulira. Rengeteg a tanulnivalója én pedig takarítani
akartam a hétvégén így segítenie kell Megannek is! -ecsetelte a kifogásokat.


Takarítani? Dehát úgysem este takarítunk! Ki ő nekem, hogy megtiltsa, hogy elmenjek?
-Megan, ha Karen így látja jónak akkor inkább ne menj el, lehet, hogy igaza van és
mégiscsak ki kellene hagynod ezt a bulit. -mondta apám, akit Karen teljesen behálózott.
-Hát jó! -hajtottam le a fejemet szomorúan, mert tudtam, hogy Karennel nem éri meg vitázni.

2 NAPPAL KÉSŐBB


Elérkezett a házibuli napja, hát persze, hogy egész nap semmit nem takarítottunk Karennel.
Ez is csak egy kifogás volt arra, hogy ne menjek el. A többiek már biztos nagyban készülnek
Mark bulijára, mert néha elvétve hallok egy két kiabálást az utcáról, mivel nyitva van a szobám
ablaka. Markot megkértem arra, hogy ne beszéljen apámékkal mert úgysem engednek el mert
más programot találtak ki nekem a hétvégére, ez esetben a meghiúsult takarítást.


Kezdett besötétedni, odaátról egyre nagyobb hangzavar hallatszott valamint bekapcsolták
a zenét is. Néha-néha az ablakhoz mentem és szomorúan bámultam kifelé,
hátha meglátom, hogy mit csinálnak a többiek. Már apám és Karen is rég aludt, amikor ismét
az ablakhoz mentem leskelődni. Ekkor hirtelen elém tárult egy alak, amitől annyira megijedtem,
hogy hátrahőköltem. 
-Nyugi csak én vagyok az! -suttogta Mark, aki a szívbajt hozta rám.


-Mit keresel itt? -kérdeztem kíváncsian.
-Érted jöttem!
-Értem?? -lepődtem meg.
-Igen! Gyere szökjél át apudék már úgyis alszanak! Láttam, hogy nem ég náluk a villany.
-Megőrültél Mark? Én nem mehetek át!
-Már miért is ne? Na gyorsan kapd össze magad, megvárlak! -suttogta.
-Dehát felébredhetnek ha kinyitom az ajtót!
-Majd kimászol az ablakon!
-Ez őrültség!

-Folytatás következik.-