Itt kérhetsz cserét vagy szólhatsz hozzá az oldal híreihez  ha
   szeretnél. Véleményezd a simses sorozatok újabb részeit és
   beszélgess a többi sims fannal. A minichatben  segítséget is
   kérhetsz, valamint üzenhetsz a szerkesztőnek is.



Használsz letöltött egyedi tartalmakat?
                         
Összes válasz: 1252

Itt azokat a képeket láthatjátok amik legutóbb kerültek feltöl-
tésre az oldalra. Ezek a képek a szerkesztő fotói,illetve más,
sims fanok  beküldött képei.  Neked  is  van lehetőséged be-
küldeni képeket emailben: tiffanysims@citromail.hu





   Az oldal egyetlen szerkesztője: Tiffany Sims
   Email címe: tiffanysims@citromail.hu
   Az oldal nyitott: 2012.04.15.-én.
   A nyitás óta rekord látogatottsága: 868 látogató
   Mikor? 2017.01.28
   Design: Saját / Ucoz kód: Brielle




Viv, ClaraAmy, Tiffany



Ezek a  weblapok  az  oldal csere partnerei. Ha  szeretnéd,
hogy a te oldalad is kikerüljön ide,akkor a chatben kérhetsz
cserét. Az oldalad témája bármilyen lehet, szabad hely vég-
telen.Ha az oldal több hónapig nem frissel, lekerül a cserék közül. Magyar és külföldi oldalak számára is!                      











Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0






 

Ingyenes webtárhely uCoz





4.rész






- Újra szent a béke? - lépett mellém hirtelen az a lány, akivel még óra előtt váltottunk pár szót
a folyosón. Amint kicsengettek, mindenki összepakolta a holmiját és szinte két másodperc
alatt kiürült a terem, én meg még mindig csak ott szerencsétlenkedtem, mert sehogy sem akart
normálisan elférni a maradék cuccom a táskában, annyi mindennel tele volt tömve.
- Hmm? - néztem fel egy pillanatra a pakolásból, nem igazán értettem, hogy a lány mit értett
ezalatt a kérdés alatt.
- Hát te és Bradley. Kibékültetek?
- Öhm, nem, nem tudom... - vágtam rá egy kis habozást követően. Még mindig nem volt teljesen
tiszta a kérdés. Talán Bradley az ősellenségem vagy mi? Mégis mit válaszolhatnék erre
a kérdésre? Bárki, bármit kérdez tőlem, arra biztos, hogy csak annyit tudok válaszolni, hogy
nem tudom, mert ez az igazság.


- Nem tudod? - nézett rám értetlen fejet vágva, látszott rajta, hogy össze van zavarodva.
Hát még én, hogy össze vagyok zavarodva...
- Nem! - reagáltam talán egy kicsit hevesebben, mint kellett volna, de már kezdtem elveszíteni
a türelmem, úgy éreztem teljesen bedilizek ettől a helyzettől.
- Jól van na, csak azért kérdeztem, mert oda ültél mellé és, ha jól láttam még beszélgettetek is!
Vagy nem jól láttam?
- De, jól láttad, de egyrészt azért ültem mellé, mivel minden más hely foglalt volt, másrészt
azért beszélgettünk, mert... Mert nem látott valamit a táblán és én csak segítettem neki, talán ez
olyan nagy bűn? - sikerült végre mindent begyömöszölnöm a táskámba, s azzal a heves
indulattal a két zsinórt is összerántottam rajta, majd felkaptam a hátamra és elindultam az ajtó
felé. Nem szándékoztam vitába elegyedni ezzel a lánnyal, de kezdtek nagyon idegesíteni
a kérdései és csak minél hamarabb el akartam onnan tűnni, hogy legyen egy kis nyugtom. Az
meg egy másik dolog, hogy a mondatomnak csak az első fele volt igaz, de különösebben nem
érdekel, nem akartam neki megmondani, hogy miről folyt a susmorgás Bradley és köztem.


- Most miért vagy ennyire goromba? Nem lehet már tőled semmit sem kérdezni?
- Nézd! - fordultam vissza, s próbáltam nagyon higgadtan beszélni hozzá. - Nagyon fáradt
vagyok, egyáltalán nem érzem jól magam és most abszolút nincs türelmem ezekhez a
kérdésekhez, úgyhogy ne haragudj, ha bunkó voltam, de most szükségem van egy kis
egyedüllétre! Majd beszélünk! - s azzal fogtam magam és elhagytam a termet, még azt sem
vártam meg, hogy a lány erre mit reagál.


Lesiettem a lépcsőn, egyenesen a kijáratot céloztam meg, amikor hirtelen a távolból
meghallottam a nevemet. Már szinte el is felejtettem, hogy Bradley beszélni akart velem a
szünetben, annyira felbosszantott az a szemüveges lány. Megálltam egy pillanatra, hogy
utolérjen, de aztán utána egyenesen a kijárat felé igyekeztem tovább, nem szerettem volna a
sok diák között beszélni vele erről a dologról. Az iskola előtt állva haboztam egy kicsit, mert nem
tudtam merre is kellene menni, aztán ránéztem Bradley-re, aki ávette a vezetést és elindult
balra, én meg követtem. Elhaladtunk az épület mellett, ahol még mindig elég sok diákot lehetett
látni, de aztán, ahogy elértünk az iskola hátsó részéhez, már nyugisabbnak tűnt a terep, meg
egy fokkal büdösebbnek is.


- Komolyan itt fogunk beszélgetni, ahol a szemetet tárolják? Még az is lehet, hogy patkányok is
mászkálnak itt! - néztem körbe azon a kis területen, ahová megérkeztünk, és cseppet sem volt
szívet melengető látvány. Mindenhol szemét hevert a földön, kukák sorakoztak a fal mentén és
komolyan attól féltem, nehogy valami kis rágcsáló rohanjon el a lábaim között, mert akkor biztos,
hogy agyonütöm ezt a fiút, aki csak itt áll előttem és fülig érő szájjal vigyorog azon, hogy enyhe
pánikrohamot készülök kapni.
- Olyan helyet akartam ehhez a beszélgetéshez választani, ahol biztosan senki nem zavar meg
minket! Ne hisztizz, nincsenek patkányok, és a szagot is mindjárt meg fogod szokni.
- Hát azt kétlem! - vágtam be a durcát, s közben próbáltam nem túl sokszor levegőt venni, mert
borzalmas bűz keringett körülöttünk.


- Szóval.. Miről is akartál beszélni? Essünk túl rajta, mert ketyeg az óra és mindjárt
becsöngetnek! - tértem a lényegre, nem akartam tovább húzni az időt, kíváncsi voltam, hogy
mit is tud arról, hogy mi történik velem.
- Emlékszel valamire?
- Mármint?
- Hát tudod, bármire... Emlékszel, hogy hogy kerültél ide? Emlékszel a többiekre? Emlékszel a
tananyagra? Emlékszel arra, hogy mit csináltál tegnap? Van bármiről valami fogalmad?
- Nem.. - ingattam a fejem csalódottan.
- Hát én sem! - nézett rám ő is ugyanolyan csalódott arckifejezéssel, mint amilyet az előbb én
vághattam.
- De honnan tudtad, hogy én sem emlékszem?
- Egyértelmű volt... Vagyis, legelőször még nem, de aztán a teremben megvilágosodtam.
Először azt hittem, hogy csak egy új diák vagy, aki azért áll a folyosón a termet keresve,
mert még korábban nem volt itt. Aztán figyeltem, ahogy kipakolsz mindent a táskádból,
megnézed az irataidat és akkor leesett. Nagy eséllyel ugyanaz történik veled is, mint ami velem.


- De ez kész őrület! Miért nem emlékszünk szinte semmire? Szerinted valami drogot
vehettünk be, ami kiváltotta ezt az emlékezet kiesést? Mert nekem csak ez az egy tippem van,
ami talán reális lehet, mert hiába agyalok, hogy mi történhetett, fogalmam sincs róla.
- Nem tudom! Meglehet, bár úgy érzem, hogy én soha nem lennék képes droghoz nyúlni, de ki
tudja.. Lehet, hogy ezelőtt teljesen másképp gondolkodtam és előszeretettel használtam
a cuccot.
- És most mihez kezdünk?
- Valahogy ki kell derítenünk, hogy mi folyik itt! Segítenünk kell egymásnak, annak ellenére is,
hogy nem tudunk a másikról semmit. Az is lehet, hogy ezelőtt ki akartuk nyírni egymást, de
most, hogy nem emlékszünk a múltra, az lesz a legjobb, ha összefogunk. Mit gondolsz?


Nem igazán kellett gondolkodnom a válaszon, tudtam nagyon jól, hogy Bradley-nek igaza van.
Össze kell fognunk és együtt kiderítenünk, hogy mi történik velünk. Biztosan nem véletlen,
hogy ő is ugyanazon megy keresztül, mint amin én, szóval ebbe ketten kell belefognunk.
- Benne vagyok! Derítsük ki minél hamarabb és lehetőleg nyerjük is vissza az emlékeinket!
- Megteszünk mindent ennek érdekében! Viszont szerintem ne szóljunk erről senkinek egy szót
sem, mert gondolom sejted, hogy hülyének néznének és nem hinnének nekünk..
- Tudom, tudom, nem szólok senkinek! Bár, van az a lány, az a szemüveges, szőkés hajú..
Ő ma megkérdezte, hogy te és én kibékültünk-e.. Lehet, hogy vele beszélni kellene, mert
tudhat valamit. Vagy legalábbis emlékeztethet minket néhány dologra.
- Nem tudom, hogy ez jó ötlet lenne-e... Azt sem tudjuk ki az a lány!
- De nem zárkózhatunk el az emberek elől, mert nem emlékszünk rájuk! Akaratuktól független
segíthetnek nekünk, csak óvatosnak kell lennünk és nem feltűnően csinálni!
- Oké... Ebben lehet valami.. Én is beszéltem ma egy sráccal, eléggé úgy tűnt, mint ha haverok
lennék, szóval ja, akkor én ráállok erre a tagra, te meg férkőzz a csaj közelébe. Aztán majd
haladunk szépen sorban..


- Rendben. - bólogattam beleegyezően, s már alig vártam, hogy a végére járjunk ennek a
dolognak és minden a régi legyen.
- Úgy hallom ideje mennünk! - állt fel Bradley a koszos lépcsőről, miután megszólalt a csengő,
s csak egy biccentéssel jeleztem, hogy egyetértek, majd mindketten el is indultunk az iskola
bejárata felé, hogy úgy folytassuk a napunkat, mint ha mi sem történt volna, s mint ha minden
a legnagyobb rendben lenne. Nem tudom, hogy fogom eljátszani ezt a szerepet, de minden tőlem
telhetőt meg fogok tenni, hiszen ki kell derítenünk mi folyik körülöttünk és ez csak úgy fog
menni, ha úgy próbálunk viselkedni, amit a többiek tőlünk megszokhattak.


A nap folyamán még 3 órám volt, egy irodalom, egy kémia és egy angol, amiket kín
szenvedés volt kibírni, hiszen tűkön ülve vártam már, hogy Bradley-vel belefogjunk ebbe az
egész kiderítősdibe, szóval ja, nagyon izgultam és szinte 5 percenként pillantgattam az órára,
hogy mégis mikor lesz már fél 2, hogy végre kiszabaduljak az iskola falai közül. Ahogy megszólalt
az utolsó óra végét jelző csengő, már pattantam is fel a székről, gyorsan bedobáltam a
táskámba a cuccaimat, ezúttal nagyobb sikerrel és rohantam is ki a teremből. Aztán egy pillanatra
mégis megálltam. A Bradley-vel megbeszéltek szerint nem feltűnően, de közel kell kerülnöm a
szemüveges lányhoz, úgyhogy gondoltam megvárom, míg ő is kijön a teremből és elnézést
kérek tőle, amiért bunkón viselkedtem ma vele.


- Tényleg szörnyen sajnálom, amiért flegma és bunkó voltam ma veled! Remélem nem haragszol
nagyon! - támadtam le azonnal, ahogy kiért a folyosóra, s bíztam benne, hogy nem nagyon
sértődékeny vagy haragtartó és el tudja felejteni a történteket.
- Oké. - jött a kurta válasz, ami nem volt túl meggyőző.
- Akkor nem haragszol?
- Nem!
- Tuti?
- Tuti. - nézett rám végül egy kis mosoly kíséretében, amit viszonoztam is.
- Csinálunk délután valamit? - jutott hirtelen eszembe, hogy mondjuk áthívhatnám hozzánk
filmezni vagy ilyesmi, hát ha tudnék vele normálisan beszélgetni, ezáltal pedig valamit megtudni
magamról, vagy esetleg Bradley-ről.
- 4-re megyek fizika tanárhoz, de utána átmehetek, ha neked is jó!
- Persze, nagyon jó! Majd nézünk valami filmet, csajoskodunk vagy csak simán beszélgetünk
egy jót! - lelkesedtem be, hogy azt lássa mennyire várom már a közös programunkat. - Akkor
majd jössz, ahogy tudsz, én megyek is, veszek egy kis rágcsálnivalót! Szia! - köszöntem el tőle
villámgyorsan, nehogy esetleg meggondolja magát vagy ilyesmi.


Már csak egy fontos teendőm maradt. Megtudni, hogy mégis merre van a River Street 747,
ahol a házunk található. A suliból kilépve először halvány lila gőzöm sem volt, hogy merre
induljak, de aztán valami azt sugallta belülről, hogy induljak el jobbra és kövessem a táblákat,
amik mutatják, hogy melyik utca merre található. Viszont amikor már fél óra múlva is úgy éreztem
magam, mint aki totál el van veszve, eszembe jutott, hogy elővehetném a telefonomat és bízva
abban, hogy van rajta internet, beüthetném a keresett címet, hogy a készülék elnavigáljon oda,
mert ha így folytatom, estére sem találom meg az otthonomat.


Szerencsémre volt rajta mobilnet, ami ugyan egy kicsit be volt lassulva, de attól még
működőképesnek látszott a térkép GPS funkciója, úgyhogy azonnal be is ütöttem a pontos címet.
Miután a telefonomnak sikerült bemérnie, hogy jelenleg hol vagyok, már mutatta is az utat a
River Street felé, ami már nincs is innen olyan messze, szóval hálistennek eddig jó irányban haladtam.


Kb olyan negyed órát sétálhattam még mire elértem a River Street-ig, bár közben beugrottam
egy boltba is, hogy vegyek abból a kevés pénzemből valami rágcsálnivalót, ha már a szemüveges
lányt áthívtam délutánra. Megkerestem a 747-es cím alatt lévő házat és csak percekig ott álltam,
bámultam és bámultam az épületet, de egyáltalán nem volt ismerős. Olyan idegennek éreztem
az egészet, s féltem belépni az ajtón, mert nem tudtam mi vagy ki vár rám odabent...

 

~ Folytatása következik... ~

115