Mint egy köd, úgy tűntünk el a sötétben. Pár pillantás alatt már új környezetben találtam magam. Jócskán a föld felett. A Straud villa teraszáról néztem farkasszemet az elém táruló látvánnyal. Riadt pillantásokkal meredtem előre, mikor éreztem, hogy jéghideg ujjak simulnak az államhoz, és az állkapcsomhoz.
- Förtelmes szaga van a félelemnek. Mi lenne, ha egy kicsit megnyugodnál? Annál hamarabb végzünk. - nézett morcosan rám a vámpír, miközben próbáltam felfogni szavait. A nyakamat méregette, ujjaival a vénáimon táncolt, majd egy bizonyos pontra rátapintott.
- K-kérem.. mit akar tenni velem? - dadogtam visszafojtott hangon. Tisztában voltam a ténnyel, milyen lépéseket tesz előbb-utóbb, de biztosra szerettem volna menni. Mint aki az előbb a gondolataimban olvasott, úgy válaszolt kérdésemre.
- Pontosan tudja mit, Miss Holbrook. - sóhajtott nyugtalankodva. - Később mindenre kap választ, először megkezdem a rituálét. - Végszavára elkapott a pánik, ám már semmit nem tehettem.


A lény elém állt, egy intéssel elnémított. Szó szerint. Próbálkoztam tiltakozni, de ő erősebb volt nálam az ereje. 
Számomra érthetetlen nyelven kezdett el mormolni szavakat, talán valami mágiát előidéző varázst mért rám, mert zöld köd telepedett a fejem köré, ahogy felemelte kezeit. Forogni kezdett körülöttem a világ, a bizonyos szín elöntötte az agyamat is, egészen addig, míg két éles szemfog bele nem fúródott a nyakamba. A fájdalom szürkévé festette környezetem, mintha méreg áramlott volna szét egész testemben. Tetőtől talpig futott végig rajtam az a bizonyos változás, amit kezdetben csak a vállamban éreztem.


Miután a fogak eltávolodtak a nyakamtól, szörnyű gyomorgörcs tört rám. Gyötrődő tekintettel néztem fel a vérszívóra, ki elégedetten figyelte szenvedésemet
- Pár héten belül elmúlik, - nézett a hasamra, amit lila köd borított. Mintha kaktuszt ettem volna... Rettenetesen szúrt. - addig élvezze a vámpírrá válás szépségeit, Miss. Ha már annyit kutatott utánunk. Csak úgy ismerhet ki minket, ha jó maga is közülünk való lesz. - Arca meg sem rebbent, mozdulatlan maradt. Nem hatotta meg ez az egész, biztosan nem én vagyok neki az első szerencsés áldozata.
- De én-
Mint akit fejbe vágtak egy lapáttal. A szétáramlott méreg kiütött.


A testem egyre jobban kezdett kihűlni, légzésem nehezedett, a nyakam teljes zsibbadásba kezdett. Ám hirtelen kinyitottam a szemem. Akár csak egy rossz álomból, riadtsággal tele pattantam fel ülő helyzetbe. Egy szobában találtam magam a félhomályban, csak a Hold fénye világította meg a lila tapétával díszített helyiséget. Csak pár bútor állt készenlétben, mégis úgy néztek ki, évek óta érintetlenül lettek hagyva.


Lábaimat közel húztam magamhoz, s átkarolva azokat azonnali zokogás fogott el. Túl gyorsan dőlt el minden. Anélkül, hogy egyáltalán beleszólhattam volna. Nem gondoltam soha a vámpírrá válásra. Esetleg párszor megfordult bennem, mi lenne ha.. de soha nem mentem vele mélyebb utakra. Most meg benn vagyok a valóvilágban, és a vele párhuzamban lévő mesevilágban egyszerre. A kettő közt lebegek, akár egy szellem. Olyan érzés, mintha nem lenne helyed a világban, és csak a sors dobókockája teríti ki mi lesz végül.
Gyengeség. Tehetetlenség. Őrület.
Valahogy ezek írták le a belső érzelmeimet.


Az ajtó halk nyikorgására emeltem fel fejemet megszemlélésre, mégis mi történik körülöttem.
- Hát felébredt, Miss Holbrook. - lépett beljebb a vámpír, majd hirtelen köddé vált, s helyébe Vladislaus Straud állt már a küszöbön.
- Mi történik velem? - vágtam bele illetlenül. Nem számított a rossz modor, mert Vlad egy teljes rejtélyt nyomott az arcomba egész idő alatt, amióta először találkoztunk. Jogom van a felháborodásra.
- Átváltozás. Ez történik. - majd parancsoló tekintettel folytatta. - Vegyen egy fürdőt, a ruha ki van készítve, utána fáradjon le a nappaliba. A többi teendőt ott megbeszéljük. - Ezzel befejezve mondandóját, azonnal távozott a helyszínről.


Kérése teljesült. Nem bírtam ellenkezni. Egyelőre úgy táncoltam, ahogy ő tapsolt. Amint betettem a lábam a fürdőbe, elöntöttek a fájdalmak. A sírás volt a gyógyszer erre az egész katyvaszra. A tükörbe visszanéző sim megtörten reszketett a könnyektől, amik egész arcát beterítették.
Szükségem volt a barátaimra. Mindennél jobban.
- Bri… - dadogtam. - Yost.. te seggfej… - borultam a földre, akár egy összedőlt bástya. Ha csak egyszer is álltak ki értem, az is sokat jelentett nekem.
A simek társasági lények, a magány felemészt egy idő elteltével. Engem is. Leírhatatlan boldogság játszódott le bennem, amikor megjelentek a hátam mögött. Most megint egyedül kellett küzdenem.


A gondolat, hogy esetleg a kialakuló barátság eltűnhet a vámpírráválásom miatt, megriasztott. Mivel a vérfarkasok nem igazán élnek harmóniában a sápadt-arcúakkal. Ha egy leszek közülük, hogy nézek valamelyikük szemébe is? Persze nem biztos a találka velük. Honnan tudhatnám ezt…
A megterhelt elmémmel lehámoztam magamról a pár helyen vérrel borított ruháimat, s azokat csak a földre szórtam. A kádat megtöltöttem forró vízzel, s hagytam ázni égő bőrömet. A kihűlt testem még így sem tért vissza eredeti hőmérsékletére.


Alig egy óra elteltével, sikerült megtalálnom az említett nappalit, ahol Vlad a be nem gyújtott, pókhálós kandalló előtt ücsörgött kényelemben. Megköszörültem a torkomat a figyelemfelkeltésre
- Itt vagyok. - szólaltam meg hűvös tekintettel. A férfi annyival se méltatott, hogy rám nézzen. 
- Időben, Miss. - majd felállt, s megindult a hatalmas orgona irányába. Értetlenkedve figyeltem cselekedetét. Mire készül? 
- Ühm.. - fordultam Vlad irányába. - Mit kell megbeszélnünk? 
- Semmit. Elmondom mi fog történni a következő hetekben. - sóhajtott, majd megnyomott pár billentyűt a hangszeren, amik elég ijesztően szólaltak meg. - Amin keresztül viszem Miss Holbrook, az lehet halálos is. - simított a sim végig a billentyűk felületén. Nagyot nyelve meredtem rá. - Ha nem azt teszi, amit mondok, belehal a folyamatba. Legyen jó kislány, és ne ellenkezzen. Az élete a kezembe van mostantól. Itt fog élni, nem mehet haza, de az utcára se teheti ki a lábát, amíg vámpírrá nem változik. Amúgy is túl gyenge lesz a mozgáshoz is. - nevetett halkan az orra alatt. 
- Nagyon vicces mondhatom. - figyeltem dühös tekintettel. Remek. Mr Straud élő bábuja leszek. Vagyis az vagyok. Még jobb. 
- A szobájában tölti a napokat, nem jöhet ki. Ne is próbálkozzon megszökni, vagy az ajtót kitörni. Zárva lesz, és olyan anyagból van, amire ha rácsap, szilánkosra törnek a csontjai. Megértettük egymást, Miss? - majd játszani kezdett egy művet. 
- Persze.. - Mi mást válaszolhattam volna?

2 hét múlva:


Két hét telt el, egész nap csak az ablakon bámulok kifele, figyelem, ahogy a Nap fel s le járkál az égen, a világosból sötétséget kreál, a szerényebb napokon a felhők fehérbe öltöztetik, majd hirtelen befestik szürkére, s esővel borítják be Forgotten Hollow területét. Április elején jártunk, nagyban zajlott a tavasz, egyik kedvenc évszakom. Vidámság töltött el a virágzó erdőben játszani, elmerülni, kirándulni. Ma mégsem voltam boldog.
A fájdalmaim erősödtek, az ágyhoz kötöztek, alig bírok felkelni, kisétálni a fürdőszobába. Éhezem, az emberi étel nem elégít ki, a víztől elkap a rosszullét. Jéghideg bőröm nem melegszik fel, hiába takarózom be, vagy veszek forró fürdőt. A látásom élesedett rengeteget, a színek élénkebbek lettek, de agyilag nem vagyok a Földön. A szavak nem jönnek a nyelvem hegyére, ha beszélni szeretnék, belesajdul a fejem, ha erőltetem a számat, akármilyen hang formálására.
Hangos léptek szűrődtek ki az ajtóm mögül. Kíváncsian battyogtam oda, majd kezdtem el hallgatózni.


- Meglepetéés. - Lilith vékony hangja zengett a folyosón. Szerintem közvetlen a szobám előtt.
-Minek köszönhetem megjelenésed? 
- Vlad rekedtes, mély szólama akárhonnan felismerhetőnek bizonyult.- Gondoltam beköszönök az újszülött Maevehez. Hogy ízlett neki a vér? - kérdezte teljesen felpörögve.
- Egyelőre még nem változott át. - csitította le a vámpír a vele szemben állót. Lilith vigyora lehervadt az arcáról.
- Nem… történt meg? - Sápadt arccal vizslatta a faragott mintás ajtót. - Vlad, tudod mi ennek a következménye…
- Pontosan tudom. - szögezte le kissé nyugtalanul a tényt.


Lilithben elpattant egy ér, szemei tikkelni kezdtek, kezei remegtek a méregtől. Öccse, Caleb tűnt fel a színen közvetlen testvére mellett.
- Azt mondtad Ő képes lesz a feladatra! - mordult fel a nő. - Most pedig azt közlöd velem, hogy HALDOKLIK?! - Kezelhetetlen harag gyúlt az ifjú vámpírban, ráadásul még rátetézett egy hangos sikollyal is.
- Nővérem, kérlek ne aggódj, nem tesz jót a szívednek. - ragadta meg finoman a vállát Caleb.
- Az én szívem már így is halott, le se tojom mi lesz vele!! - vicsorgott a lány ingerülten.
- Hallgass legalább egyszer az öcsédre, Miss Vatore. - forgatta Vlad a szemeit türelmetlenkedve. - Szeretném, ha távoznátok. A munkátok véget ért, nincs több kérésem. Ez nem a ti dolgotok innentől.


Lilith szavai ott csengtek a fülemben. Meg fogok halni? Tehát mégsem vagyok elég erős. Pedig már tizennégy napja gyötrődöm Straud kedvéért. Miért nem szólt róla? Miért így kell megtudnom?
A Vatore lány, mint aki karót nyelt, nem bírt megszólalni. Elfordított fejjel bámulta a korlátot, amiről lelátni az előtérbe. 
- Egy gyilkos vagy, Vladislaus. Ha ezek után túléli a lány, ő belőle már egy szörny lesz, ami felemésztette a lelkét. Az igaz, tisztavérű vámpírok soha sem voltak simek, Vlad. - emelte magasba tekintetét Lilith - Ezt ne felejtsd. Maeve sorsát vagy te döntöd el, vagy én. Mert ha egy bestiát teremtesz a hátunkra, én magam ölöm meg. Most pedig távozunk. - majd intett a csendes Caleb felé, s denevér formájukban elszálltak a nyitott ablakon keresztül.
Az ajtónak dőlve csúsztam le a földre elkeseredve. Elkezdtem visszaszámlálni a hátra lévő időt, ami maradt az életemből…


További két hét telt el. Még gyengébb lettem, még tehetetlenebb, még reményvesztettebb.
Egy álmatlan, forgolódó éjszakán ébredtem fel. Elkapott a rosszullét. Beszélni továbbra sem tudtam, azt hiszem áthatott a némasági fogadalom, mint a szerzeteseknél.
Egy hónap alatt annyiszor végigszánkóztam az elmúlt huszonkét évemen, hogy az egy hosszan tartó álomnak tűnt. Vajon kereshetnek? Aggódhatnak értem? Tudhatnak róla a szüleim? És Kailey? Vlad elrendezhette az ügyet? Túl sok kérdés, amit megtartok magamnak. 
Visszatérve a szörnyű valóságba, megdörzsöltem táskás szemeim, éreztem a nyakamon lévő seb fájdalmát, a napokban állandóan vérzik, mintha nem akarna begyógyulni.


Bárhogy próbáltam visszafeküdni, teljesen elöntött a hányinger. Nem azért, mert rosszat ettem, hanem szimplán megint okot adott a szervezetem arra, hogy életre keltsem a testemet. Óvatosan kimásztam a puha ágyból, mire beütött a szédülés, és összerogytam a földre. Totál nem voltam képben mi történik. Bámulva ki a fejemből meredtem a fából faragott íróasztalra, amin halomban állt a por. Éreztem, hogy itt a vége. Vége annak, amit eddig csináltam. Úton van értem a Kaszás.
Segíts! leheltem tátogva a szót, majd elterültem a szőnyegen.


Nem tudom kinek könyörögtem a megváltásért, de szavaim gazdát találtak. Körülvett a fehér fény, s a piros, akár egy kombó, felváltva cikáztak előttem. Fehér alapon vörös csíkok, majd a vörös alapon fehér hullámok keringőztek egymással. Tán az életjeleket formálták.
Ágyúdurranás szerű csörömpölés, és akkora levegőt vettem, mint aki most jutott először oxigénhez. A babák. Pontosan. Ők ugrottak be elsőként. Egyszer már megszülettem. Másodszorra is ment.
Zilálva pislogtam magam elé. A napsugarak beszűrődtek az ablaküvegen, finoman simogatva bőrömet, amiben immár langyos mérsékletű vér keringett. A szívem úgy vert, mint még soha, energiával töltődtem fel, lazán feltápászkodtam ülő helyzetbe. Pár pillanatra az Alkonyatba képzeltem magam, mikor Bella vámpírrá változik, de az én történetem messze nem olyan, mint Cullenéké.


- Érdekes. - vizslatott Vlad, ki a semmiből termett előttem.
- Azt hitted alulról szagolom majd az ibolyát, igaz? - álltam fel Strauddal szinkronban. - Nézz rám! Szörnyet csináltál belőlem! Hallottam a beszélgetéseteket, amit pár héttel folytattál a Vatore testvérekkel. Azt hiszed ezt olyan könnyen megúszod?! - förmedtem rá, hisz egy hónapnyi kommunikációm esett ki, s az energiaszintem dózisként tombolt bennem. Felgyűlt az összes sérelmem, szenvedésem, pampogásom egyszerre. Hadonászni kezdtem, készültem Vladnak esni.
- Lassan a testtel Miss Holbrook, könnyen összeomolhat a szíve az újjáéledéstől.. - Igazat beszélt. Ahogy léptem felé, elsötétült a világ. Azonnal a férfire estem, aki reflexszerűen elkapott. Felkapott, majd gondosan az ágyra helyezett, s egy ideig szemlélte pihenő énem, aki visszavette sim alakját.
- Túl szép, hogy szörny legyen, Miss. Csak későn-érő. - tanakodott hangosan az öreg vámpír, ezzel hagyva aludni.