Nem találtam a köntösöm, így hát lelibbentem a földszintre egy szál pizsamaszerelésbe, ami esetembe, egy bugyi és póló volt. Mikor ajtót nyitottam, Adam állt előttem. Kicsattanó mosollyal, kicsit zavaros tekintettel. Kevéske sör kifolyva a padlóra, doboz a földön. Világos volt, hogy Adam részeg, de mégis miért hozzám jött? Egy meglepett sziával üdvözöltem.
- Szép estét kis lány! – mondta, kicsit nehezen, mivel összegabalyodott a nyelve az estét szónál. – bemehetek?
Az egész szituáció furcsa volt, de nem küldhettem el. Sőt meg sem fordult a fejembe, hogy ezt tegyem, hiszen az egyik legjobb barátom.
- Persze, fáradj beljebb!
Mivel alig állt a lábán megkértem, hogy kapaszkodjon belém. Dülöngélve bejutottunk a nappaliba. Leültettem a vajszínű, kényelmes fotelbe, majd gyorsan lemostam a ricinusolajas hajam és felkaptam valami itthoni ruhácskát.
Nem akartam közvetlen mellé ülni. A tévé és közé behúztam a kis széket, gondoltam jobb így beszélgetni. Némán leültem elé, várva hogy elmondja, mégis miért van itt.
- Most biztos az jár a fejedbe, hogy mit keres itt ez az idióta…? – mondta.
- Az idiótát leszámítva, tényleg érdekelne, hogy, hogyan keveredtél ide. – mosolyogtam rá.
- Tudod nagyon összevesztünk Tamarával.
- Feltűnt, tudod én voltam a ribanc! – nevettem fel.
- Ne vedd magadra, ő minden lányra ezt mondja, aki jobb nála. – meglepődtem. Ő gondol jobbnak nála, vagy Tamara saját magánál? – Főleg mert rólad volt szó. Baromi féltékeny rád és már elegem lett belőle. Megmondtam neki, hogy ha ennyire nem bízik bennem keressen mást.
- Szóval akkor ti szakítottatok? – kérdeztem.
- Azt hiszem igen. Miután haza ment többször is hívott, de úgy éreztem nem akarok vele beszélni. Elindultam kiszellőztetni a fejem és akkor jöttem rá, hogy kire is van szükségem most.
- Kire?
- Rád!
Tágra nyílt bambi tekintettel néztem rá bambán, bután. Nem tudtam mit is mondhatnék. De nem is kellett semmit.
- Rosszul vagyok! – jelentette ki.
- Töltök kis vizet! Jót fog tenni.
- Nem kell! Mindjárt... jobban leszek!
De én már felálltam és célirányosan mentem a konyhapult felé.
Kivettem a kellemesen hideg szénsavmentes ásványvizet a hűtőből, épp töltöttem volna ki a pohárba. amikor Adam mellém állt, megsimította a karom és hálásan így szólt:
- Mondtam, hogy nem kell, de édes, hogy ennyire segíteni akarsz. – láthatóan jobban volt. Egyre közelebb jött hozzám.
Határozott mozdulattal megfogta a derekam és maga felé fordított. Minden olyan hirtelen és gyorsan történt, mire észbe kaptam már megcsókolt.
Én pedig visszacsókoltam. Nem mondom, hogy meghitt volt az alkoholtól száraz száj íze, mégis élvezettel vetettem bele magam a történésekbe.
Megfogta a combom és felemelt. Felültetett a pultra. A hirtelen mozdulattól a mögöttem lévő pohár, amibe a vizet készültem önteni leesett a padlóra. Csattant és széttörött. Ebben a pillanatba tört rám a felismerés. Lehet ez csak egy kisebb összerezzenés Tamara és közte, holnap már ki is békülnek és akkor velem mi lesz? Itt maradok egyedül, egy elvesztett baráttal.
- Adam, kérlek állj le! – csókolt volna, de nem engedtem.
- Mi a baj? – nézett rám csalódottan.
- Részeg vagy. Ezt igazából nem is akarod, csak most dühös vagy Tamarára. Én most felmegyek az emeletre. Nyugodtan maradj itt, aludj a kanapén. Holnapra mindent másképp látsz majd.
- De én… - nem vártam el hogy magyarázkodjon, elindultam a szobámba.
Bebújtam az ágyamba, a biztonságot adó takarómba burkolózva.
