6.rész - Jenna Horan
Az Alexisnél töltött idő alatt a negyedik estén tört
rám a magány, és az az érzés amit akkor éreztem
mikor otthagytam a Brightont. Megint azt éreztem, hogy
senki sem tud segíteni rajtam.
-Carol, te mit csinálsz itt éjszaka? Legalább felöltözhettél
volna!
- Csak rágyújtottam. Sophie tüdejét nem akarom bent a házban
mérgezni. - most még a mindig vidám Alexis jelenléte sem
tett boldoggá. Habár éjjel egykor ő sem volt túl derűs, inkább
nyúzott, és örült ha a lányát sikerül elaltatnia. Mostmár két
embert is kellett pesztrálnia.
- Ilyenkor?
- Nem tudtam aludni. - őt sohasem tudtam becsapni.
- Ki vele, mi a baj? Eddig nem láttalak szomorúnak
mióta itt vagy. Valami rosszat csináltam?
- Te soha Alexis. Nem tudod milyen pocsékul érzem magam,
hogy 24 évesen nálad csövezek.
- Ha ez a baj akkor felejtsd el. Nem tudd meg mennyire
unatkoztam míg nem jöttél. Végre van kivel pletykálnom,
mivel Sophie miatt alig tudtam kimozdulni. Ha kell, akkor
életed végéig nálam lakhatsz. - meghatottak Alexis szavai,
de már akkor eldöntöttem, hogy egy-kétnapon belül hazautazok.
Magam sem tudom miért. Talán mindent rendbe akartam hozni.
Ha még van mit.
- A fickóddal van baj?
- Igen. De mondtam, hogy nem a..
- Eddig csak szép meg romantikus dolgokat hallottam róla, akkor
meg miért vagy ennyire letörve? - vágott bele a szavamba Alex.
- A szép dolgokra szívesebben emlékszek vissza..
10 hónappal ezelőtt július.
Eltelt 2 hónap, mi ketten pedig azonnal egymásra hangolódtunk,
mihelyst hivatalossá tettük a kapcsolatunkat. Hol ő töltötte
nálam az éjszakát, hol én nála. Ha éjszakás volt, én csináltam
neki az ebédet, és már akkor úgy jártunk át egymás lakásába,
mintha az is a sajátunkhoz tartozna. Végre azt érezhettem, hogy
van értelme felkelni, eljárnom dolgozni, és elviselni az éjszakánként
bömbölő zenét a háztömbben. Glen minden rossz dolgot szebbé és
jobbá varázsolt, ha ő nem is tudott erről.
Habár minden nap összevesztünk valami apróságon, minden
veszekedés alkalmával egyre jobban, és jobban szerettem.
Ha ez kimondani nem mertem, vagy csak nagyon ritkán.
Egy péntek délután, miután befejeztem a munkát beültem a
kedvenc éttermembe/kávézómba. Sosem jártak oda sokan,
csak törzsvendégek, vagy néha turisták, mikor a szezonjuk
van. Aznap egy nem oda illő személy is eljött.
Magas, vékony, és nagyon csinos nő ült le az egyik asztalhoz,
aki valakire nagyon-nagyon emlékeztetett.
Micsoda cipő! És micsoda lábak! Bár én is ilyen merész lehetnék.
Hiába volt a kihívó és szokatlan öltözet, a lány nem közönséges,
inkább egyedi volt a szememben. Nem olyan volt mint egy átlagos
angol, nem visszafogott és szürke. Ez másoknak is feltűnt, főleg
a férfiaknak. A nők, köztük én is irigykedve bámulták meg.
Az arca nagyon ismerős volt, de hiába gondolkoztam, semmi
nem ugrott be. Bár nem jellemző rám, nem bírtam ki, felálltam,
és odamentem hozzá. Meg kellett, hogy szólítsam.
- Szia, nem akarok zavarni, egy kérdésem lenne hozzád.
- Semmi baj, ülj csak le. - meglepett, hogy megosztotta
velem az asztalát, arra számítottam, hogy vár valakire.
- Nagyon ismerős vagy nekem, találkozunk már valahol?
- Nem hinném. - nevette - néha szerepelek egy-két magazinban
mint modell. Talán ott láttál. De biztos vagyok benne, hogy
még nem találkoztunk. Ezt a gyönyörű hajszínt biztos, hogy
megjegyeztem volna! - a hangja finom volt és nőies, és abban
is biztos voltam, hogy a hajszínemet sem gúnyból dícsérte meg.
De mikor megtudtam, hogy egy modell ül velem szemben, azonnal
rámtört a kisebbségi komplexus.
- Akkor, hogy-hogy rizspudingot eszel? Minden modell koplal,
vagy kihányja amit megeszik.
- Én egyikbe sem tartozom bele. Nehezen hízok meg, ezért azt
eszek amit akarok. - mégegy tulajdonság, amit megirigyeltem
rajta.
Ki is ment a fejemből, hogy megígértem Glennek, hogy 6ra mindenképpen
hazaérek. Már 7 óra is elmúlt. Az idegennel, akinek még a nevét sem
tudtam, rendeltünk egy-két pezsgőt, és még több desszertet. Hamar
egymásra hangolódtunk.
Hamar a fejünkbe szállt a pezső, már mindenki minket nézett, mi pedig
semmivel sem törődve vihogtunk mint a tizenévesek. A pincérek ruháján,
a szomszéd asztalnál ülő nő haján. A lány azt is elárulta, hogy ő
is kedveli ezt az éttermet, és jelenleg egyedül él. Ő is Brightonban.
Így semmi akadálya sem volt, hogy újra találkozzunk.
- Jenna vagyok. Jenna Horan. - árulta el a nevét, mikor utoljára koccintottunk
mielőtt mindketten hazaindultunk. Taxit fogtam, és körülbelül fél 9re
haza is értem, a megbeszélt 6 óra helyett.
- Hol csavarogtál te eddig? - kérdezte már otthon Glen, akinek csöppet sem
tetszett, hogy órákkal később értem haza. De annyira fel voltam dobva, hogy
fel sem tűnt, hogy egész végig aggódott értem.
- Egy csomó mesélni valóm van!
-...És megbeszéltük, hogy hétfőn is találkozunk ugyanott, ugyanakkor.
- Ez fantasztikus. Akkor lesz megint egy magányos délutánom - Glen szeme
ragadt lefelé, míg bő fél órában áradoztam neki a "szépséges Jennáról".
- A vezetéknevét még nem is mondtam. Horan. Jenna Horan. - mikor ezt
Glen meghallotta, egy pillanatra elsápadt, és tágra nyitotta lefelé csukódó
pilláit.
- Mi van veled? Olyan furcsa arcot vágtál. Baj vab?
- Semmi, csak...kicsit beteg vagyok. Rázott a hideg egész délután. Ne is
foglalkozz vele. Remélem nem kapod el.
-Remélem nem fogom. - feleltem nem törődve tovább Glen reakciójával.- De tudok valamit amitől biztosan hamar jobban leszek.
- Alig várom, hogy te is megismerd. - súgtam oda Glen fülébe, mielőtt készült
elaludni.
- Fölösleges idehoznod a barátnőidet, engem nem érdekel más nő, csak te.
A kis Olivia befogadása sem volt jó ötlet tőled. - Glen ugyan csak félálomban
hallgatott, de felkapta a vizet ezen a kis apróságon.
- Ő más volt! De Jenna inteligens, és okos lány.
...
- Alszol?
Folyt. köv.
