- Adam lent van a garázsba. Ha gondolod, szólj neki, hogy vigyen haza. – mondta aggódva – már elég késő van.
- Jól van. Szólok neki. – nem akartam ellenkezni, nehogy gyanítson valamit. És már tényleg elég későre járt.
Szoros öleléssel köszöntünk el egymástól.
Mikor lesétáltam a garázsba és készültem benyitni a kis szertárba elkeserítő látvány tárult elém. Tamara ölelgette Adamet, ő pedig már félmeztelenül állt előtte, kicsatolt övvel. Félre érthetetlen helyzetbe.
Mérhetetlen nagy dühöt éreztem, főleg az asztalomon hagyott üzenete miatt.
Észrevett, de engem már nem érdekelt. Csak futottam.
- Mégis mit képzelsz?! – kérdezte felháborodva.
- Az előbb úgy tűnt tetszik a dolog, mi történt? – kérdezte Barbie baba értetlenkedve, hogy egyszer elutasítja egy férfi.
- Hagyj! – kiáltotta Adam, és utánam futott.
De mire kiért a házból…
… én már messze jártam.
Lesétáltam a tengerparthoz. A romos lakóház mögé. Ez volt az én kis helyem, ahol teljesen egyedül lehettem és kitudtam szellőztetni a fejem.
