Igen, ez én vagyok. Itt vettem be a bogyókat, amitől örök álomba szenderülhetek. 

És ez is, itt visznek be a mentők a kórházba, hátha egy kis gyomormosás helyrehoz. 

Ez pedig a sírom. Nem volt sikeres a gyomormosás, amikor anya rám talált a szobámban, már a padlón feküdtem és nem voltam eszméletemnél, az orvosok azt mondták, ha 5 percel hamarabb ér be hozzám még itt lennék. Hát igen, 5 perc sok mindent megváltoztathat. 5 perc alatt elmegy a buszod, amire mindaddig rohantál, míg meg nem láttad kifordulni a megállóból. De az élet nem olyan mint egy busz, nem jön fél óra múlva egy másik. 5 percen akár az egész életed múlhat. 

Ő itt anyám, amikor megkapta a hírt, hogy már nem vagyok közöttük. Igen, valami ilyesmi reakciókra számítottam. Anya most éppen telefonál Carissának, a legjobb bárátnőmnek, aki először csak áprilisi tréfának veszi a dolgot, de miután anyám hangja nem normalizálódik a telefonban és nem neveti el magát rájön, hogy ez nem vicc. Azonnal a kórházba rohan, de előbb értesíti Jacobyt az exemet. Nem értem miért szól neki. Jacobyt biztos nem érdekli, hogy kinyúlt a volt csaja. Vagyis ezt így gondolom, de amikor Jacoby furgonja befordul a sarkon és kivágódik az ajtaja, rájövök hogy mégis érdekli. 

Carissa elkezdi vígasztalni anyát, miközben az Ő szeméből is záporoznak a könnyek. A fiú pedig csak áll és maga elé néz. Semmi érzelem nincs az arcán, de a szeméből látszik, hogy Ő is mindjárt beszáll a síró emberek csoportjába. -Miért? -ennyit nyög ki, mire anyám hevesen rángatja a fejét, Carissa pedig nagy levegő után kapva újra elkezd zokogni. Hogy miért lettem öngyilkos? Sok minden közrejátszott. 

Egy éve pont ezen a napon elvesztettük a kistestvéremet Naomit. Rákos lett. Szegény nagyon kicsi és gyenge volt egy ilyen nagy és erős betegséghez. Fél éve szakított velem Jacoby, amit éppen feldolgoztam, amikor apám meghalt egy autóbalesetben, pontosan egy hónapja. Anyám összezuhant és én is. Depressziós lettem, amiből csak ezt a kiutat láttam, amikor bevettem a tablettákat, elgondolkoztam, magára hagynám szegény anyát? Igen. Miért? Mert így legalább csak egy darabokra tört lelket kell helyrehoznia, a sajátját. Nem voltam elég erős ahhoz, hogy lássam ahogy anya nap mint nap sírva nézegeti a családi képeket, amin Ő, apa, a pici Naomi és én mosolygunk. 

Emlékszem arra a képre. Akkor lett csinálva, amikor elmentünk Disneylandbe. Naomi nagyon várta a napot, és hazudnék ha azt mondnám, hogy én nem. Anya mindig tovább lapozgatta az albumot, pedig az volt az utolsó kép amin Naomi rajta volt. 

Utána már csak hárman mosolyogtunk egy parkban, később pedig már csak ketten anyával. Azon a képen látszott hogy nem igazi a mosoly, mindketten karikás szemekkel néztünk a gépe, mint akik egy hetet alvás nélkül töltöttek. Az az igazság, hogy ez így is volt. Vajon anya csinál magáról egy képet amit beragaszt az albumba? Nem hiszem. Jacoby most anyát és Carissát is vigasztalja és elmondja, hogy ő még mindig szeret engem. -Ehhez már túl késő Jac. -néz rá Carissa szomorúan csalódottan és mérgesen. A temetésemre egész sokan eljöttek. Carissa rengeteg időt tölt mostanában anyával. Jacobby pedig... Hát Jacoby. 

Ez itt az Ő sírja.